2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Bruttóban 1,3 százalékkal keresünk többet, mint tavaly februárban - a közszférában dolgozók nettó bére csökkent tavaly februárhoz képest, a legjobban még mindig a pénzügyi szférában lehet keresni. Több mint 200 ezer közmunkás van, ez torzítja az adatokat.

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 1,3%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

2014. január–februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 600 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 241 200 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban 239 100, a közszférában 231 800, a non-profit szervezeteknél pedig 223 600 forint, míg a közfoglalkoztatottaké 78 100 forint volt.

Hol lehetett a legtöbbet keresni? És a legkevesebbet?

Gazdasági ágazat Bruttó átlagbér (Ft)
pénzügyi, biztosítási tevékenység 462 600
információ és kommunikáció 449 900
energiaipar 370 000
(...)
mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 163 200
szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 153 100
humán-egészségügyi, szociális ellátás 139 300

Amit nem tart meg az állam: mennyi az átlagos nettó?

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 148 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 900, a szellemi foglalkozásúaké 201 300) forint volt.

Közfoglalkoztatottak nélkül...

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva (akiknek száma februárban is meghaladta a 200 ezret) a nemzetgazdaságban 6,4, a versenyszférában 5,4, a költségvetés területén 9,1, a nonprofit szervezeteknél 9,0%-kal nőttek a keresetek a 2013. január–februárhoz viszonyítva. Februárban az éves infláció mindössze 0,1 százalékos volt.

Közfoglalkoztatottak nélkül 6,8 százalékos reálbér-növekedés tapasztalható az elsődleges munkaerőpiacon. Amennyiben a közfoglalkoztatottakat is beleszámítjuk, a februári reálbér-emelkedés 1,6 százalékos.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG