1p
Ritán fordul elő, hogy mind az öt politikai párt támogat egy javaslatot.

Az Országgyűlés ma szavazhat arról az ötpárti támogatással benyújtott határozati javaslatról, amely arra szólítja fel az ukrán elnököt, hogy ne írja alá az ország parlamentje által elfogadott új oktatási törvényt.

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a településképi kézikönyvek elfogadása határidejének kitolásáról tárgyalhatnak a képviselők, amit a rögtön ezt követő határozathozatalok alatt el is fogadhatnak.    Ekkor dönthetnek az ukrán oktatási törvény elleni fellépésről is, amit a kabinet és a kormánypártok mellett valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt is benyújtóként támogat.

A Jobbik kezdeményezésére - a fenti két javaslathoz hasonlóan szintén házszabálytól eltérő gyorsasággal - módosíthatják a Büntető törvénykönyvet (Btk.), amivel egységesen 12 évre emelkedhet a korrupciós bűncselekmények elévülési határideje.    A szavazások után az illetékekről, a közjegyzőkről, a csődeljárásról, valamint a használati minták oltalmáról szóló törvények módosításáról is általános vitákat tartanak.

A parlament szerdán folytatja munkáját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
Makro / Külgazdaság Jövőre még durvábban hódíthatnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:54
Teljesen átrendezik a piacot Európában és Magyarországon is. Célkeresztben a prémiumok?
Makro / Külgazdaság Gyorsuló növekedés, de gyorsuló infláció is jön? Ezeket az adatokat jósolják jövőre az OTP elemzői
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:09
Mire számíthatunk jövőre a magyar gazdaságban? Az OTP elemzői szerint főleg a választás előtti osztogatás fűtheti a növekedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG