2p
Persze addig még sok minden történhet a Brexit-tárgyalások során.

Nagyjából másfél évvel az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után, 2020. december 31-én zárná le a javasolt átmeneti időszakot az Európai Bizottság - jelentette ki Michel Barnier, a brüsszeli testület Brexit-ügyi főtárgyalója.

A kiválási egyezményt jövő októberre véglegesíteni kell, hogy a szigetország kilépésének tervezett, 2019. március 29-i időpontjáig a ratifikációra is legyen elegendő idő.

Azt eszik, ami van

A javasolt átmeneti időszakban az Egyesült Királyság is része lenne a vámuniónak és az egységes piacnak, az országnak teljes körűen be kellene tartania a közösségi jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat, eleget kellene tennie a költségvetési kötelezettségeknek, illetve alá kellene vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának, miközben már nem vehetne részt az uniós döntéshozatalban.

"Nincs á la carte-menü az átmeneti időszak vonatkozásában" - mondta Barnier.

A brüsszeli bizottság szerint az átmeneti időszakot egyértelműen meg kell határozni, és pontosan megszabott időtartamra kell korlátozni, s erről a kiválási egyezmény részeként meg kell állapodniuk a feleknek.

Mi lesz a kint dolgozó magyarokkal?

A brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait törvény rögzíti majd, és e törvénynek brit bíróságok szereznek érvényt. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG