3p
Januárban 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Továbbra a gazdasági területen dolgozók keresik a legtöbbet, a legkevesebbet változatlanul az egészségügyben lehet keresni.

2015. januárban az előző év azonos hónapjához képest

  • a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 235 900 forint volt.
  • a bruttó átlagkeresetek az információ, kommunikáció, gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (461 900 forint), a legalacsonyabbak pedig a humán-egészségügyi, szociális ellátás (145 300 forint) területén.

  • a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 168 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9600, illetve 9100 forint volt.
  • nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 154 500 forint volt, – a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt – a bruttó keresetekével azonos mértékben, 4,1 százalékkal emelkedett. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevő hatást nem eredményezett a nettó keresetek átlagindexében. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 161 500 forintra becsülhető. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzet­gazdaságban 3,5, a vállalkozásoknál 3,3, a költségvetés területén 3,7, a nonprofit szervezeteknél 4,2 százalékkal nőttek a keresetek.
  • a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,5 százalékponttal – kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.
  • a 245 600 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,8 százalékkal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4 százalék – közölte a KSH.

Szféra

Összesen

Közfoglalkoztatottak nélkül

bruttó átlagkereset, forint

változás az előző év azonos időszakához képest, %

bruttó átlagkereset, forint

változás az előző év azonos időszakához képest, %

 

Vállalkozások

250 500

3,5

251 500

3,3

Költségvetés

207 900

4,4

238 500

3,7

Nonprofit szervezetek

215 700

9,9

231 400

4,2

Nemzetgazdaság összesen

235 900

4,1

247 300

3,5

Ebből:

 

 

 

 

Közfoglalkoztatottak

80  000

2,1

x

x

A bruttó keresetek alakulása (2015 január)

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - írja a KSH.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG