1p
Varga Mihály kedden délelőtt azt mondta, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása után indulhatnak az érdemi tárgyalások az IMF-fel, aminek képviselői január közepén térnek vissza Magyarországra. Irina Ivascsenko, az IMF budapesti irodájának vezetője elmondta a januárban érkező küldöttség nem tárgyalni jön.

Magyarországon lesz január 16. és 28. között a Nemzetközi Valutaalap delegációja, de ezúttal nem lesznek hiteltárgyalások, az IMF szakértői csupán a szervezet éves, Magyarországról szóló országjelentésének elkészítése, illetve a 2008-as hitelprogram utólagos ellenőrzése miatt érkeznek - közölte kedd délután Irina Ivascsenko, az IMF budapesti irodájának vezetője.

Irina Ivascsenko közleményében hangsúlyozta, hogy az IMF valamennyi tagországában tart ilyen rendszeres, a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye szerinti egyeztetéseket.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter kedd délelőtt egy üzleti konferencián úgy fogalmazott: az IMF-fel egyelőre csak egyeztetések zajlanak, az IMF küldöttsége jövő év január 14. és 26. között Magyarországon tartózkodik, és akkor akár hivatalos tárgyalások is lehetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG