5p
A munkaerőhiány egyre nagyobb nehézségeket okoz a magyar gazdaságnak. Több ágazatban már nem találnak munkaerőt, miközben a béremelések terén tűzoltás folyik. A kormányzat a munkáltatókat próbálja megnyugtatni egy járulékcsökkentési ígérettel, amely révén szerintük nőhetnek a bérek. A Policy Agenda megvizsgálta, hogy milyen eszközök lehetnek a kormány kezében, és megoldás lehet-e az, ha csökkentenék a munkáltatók terheit.
MTI Fotó: Németh György

Eddig volt jó az alacsony bérszínvonal, és nem tovább

A mai magyar gazdaság egyik fő problémája, hogy tartósan alacsony bérszintre „sikerült” beállni. Ez elsőre jónak tűnhet a vállalkozások számára, hiszen az alacsonyabb bértömeg kifizetésével látszólag növekedett versenyképességük.

Ugyanakkor azonban az alacsony bérek azzal jártak, hogy emiatt megnövekedett az elvándorlás nem csupán a szakmák között, hanem országon belül és legfőképpen azon kívül. Ha pedig nincs munkaerő, akkor az azonnali és elhúzódó válságot okoz egyes ágazatokban.

A válság kezelésére a Policy Agenda összesítése szerint három eszköze van a kormánynak:

  • külföldről munkaerő „importálása”,
  • vállalkozói járulékok csökkentése (olcsóbb foglalkoztatás),
  • munkavállalók bérének általános növelése (minimálbér emelése, szja csökkentése).

Nincs elég munkaerő Magyarországon? Ennyi pénzért nem csoda

Mi történik a magyar munkaerőpiacon? Miért maradna bárki is Magyarországon dolgozni, mikor egy átlagos nyugat-európai minimálbér 370 ezer forint körül mozog? Van lehetőség a bérek emelésére? Mi a feladata ebben a helyzetben a kormánynak és mi az MNB-nek? Miért pont most és miért ilyen hirtelen szívódik fel a munkaerő az országból? Korábban a Privátbankár.hu szakértője, Fellegi Tamás járta körül az okokat és a lehetséges megoldásokat >>

Jönnek az ukránok?

Nyilvánvaló, hogy a külföldi munkaerő „beengedése” politikai okokból vállalhatatlan a kormány számára. Még akkor is, ha nem Európán kívülről - azaz nem a menekültválság miatt más kontinensről - érkezőkből válogatnának munkaerőt, hanem a környező országokból. Ezen országok közül pedig elsősorban Ukrajna jöhet számításba. Az ottani háborús helyzet - a keleti országrész összeomlott gazdasága - miatt triviálisnak tűnik, hogy olcsó, tömeges munkaerő érkezzen az országba.

Ez alapvetően nem az ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkezőket jelenti, hiszen számukra nem kell külön munkavállalási engedély sem. A foglalkoztatottak számának növekedésében benne vannak azok is, akik Kárpátaljáról magyar állampolgársággal rendelkezve áttelepültek Magyarországra, (és ez a növekmény elvileg a statisztikákban sem jelenik meg).

A kormány tehát az ukránoknak a magyar munkaerőpiacra történő beengedése során nem érvelhet azzal, hogy a határon túl élő magyarokkal oldaná meg a hazai munkaerőhiányt. Feltehetőleg ez a politikai megfontolás késztethette a kormányt arra, hogy kihátrált a nemzetgazdasági miniszter korábbi kijelentéséből, amely szerint külföldi munkaerővel kell/lehet kezelni a munkaerőhiány okozta problémákat.

A külföldi munkaerő beengedése pedig nem csak politikai okokból védhetetlen, hanem amiatt is, hogy ennek a bérek emelkedésére negatív hatása lenne. Azaz a most sem túl „magas” bérszínvonalat az alacsony kereseti sávban még inkább visszafogná.

Mire jó a járulékcsökkentés?

A második megoldási lehetőség - amely mellett láthatólag letette a „garast” a kormány - ha csökkentik a munkavállalók után a foglalkoztató által fizetendő járulékokat. Ezzel a vállalkozásoknál többletforrás szabadul fel, amely révén növelhetik a béreket.

A Policy Agenda szerint ezzel az eszközzel két probléma is van. Egyrészt nem jelent általános béremelést, hiszen nem a munkavállalók nettó keresetét növeli meg automatikusan, hanem elvi lehetőséget teremt a munkáltatónak a bér emelésére. Természetesen ahol munkaerőhiány van, ott a cégek az így kapott „ajándékpénzt” béremelésre, vagy új dolgozók felvételére fogják fordítani. Más területeken azonban nem feltétlenül erre fordítják a felszabaduló forrást.

Ennek hatására a nehéz helyzetben lévő ágazatokban persze kezelni lehet a munkaerőhiányt és a bérfeszültséget, de ezzel együtt a munkaerő más területekről át fog átvándorolni ide. Így például nem a kereskedelemben lesz munkaerőhiány, hanem például más olyan ágazatokban (akár az egészségügyben is), ahol a bérek emelkedése nem következik be.

A másik probléma, hogy a járulékcsökkentésből megmaradó összeg, még ha teljes mértékben bérek emelésére is fordítja a munkáltató, nem teljes egészében jelenik meg a munkavállaló bérében. Amennyiben az átlagbérrel számolunk, akkor a munkáltató által fizetett szociális hozzájárulási adó 27%-ról 20%-ra történő csökkentése kb. 18 ezer forint megtakarítást jelentene a munkáltatónak. Amennyiben ezt béremelésként odaadják a munkavállalónak, azok ebből csak 10 ezer forintot fognak megkapni, míg 8 ezer munkaadói és munkavállalói adó járulékként az államkasszába kerül. Ez pedig csupán 6% alatti nettó emelést jelentene.

Általános béremelés

A harmadik út, hogy általános béremelést próbálnak elindítani - ezt a kormány nem vetette fel. Azaz nemcsak a piacra bíznák a munkaerőhiány miatti válság kezelését, hanem minden területen megpróbálnának a bérnövekedésre nyomást gyakorolni.

A kormány három területen tud beavatkozni a folyamatokba. Egyrészt a közel 200 ezer közfoglalkoztatott esetében, ahol a bérük nem éri el a minimálbér összegét sem. Másrészt a minimálbér és a garantált bérminimum meghatározásával, mivel ott jogszabályban tudja meghatározni annak mértékét. Harmadsorban pedig a közszféra és az állami vállalatok dolgozóinak bérszínvonal alakításával.

Úgy tűnik, hogy a kabinet erre az útra nem akar lépni. Az ősz egyik fontos kérdése, hogy a gazdasági szereplők, illetve a szakszervezetek milyen nyomást tudnak kifejteni és kinek az akarata győz - írja a Policy Agenda.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG