4p
A szorosabb együttműködés nem jelenti azt, hogy a kimaradottakkal nem foglalkozik az EU.

A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új "vasfüggöny" ereszkedik le a kontinens nyugati és keleti fele között - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóját követően.

Nem lesz itt semmilyen vonal?

Bizonyos országok szorosabb együttműködésére "egyes kollégáink úgy tekintenek, mintha egy új megosztó vonalat húznának, egyfajta vasfüggönyt a Nyugat és a Kelet között, de nem ez a szándék" - mondta sajtótájékoztatóján Juncker az értekezlet után. "Ez nem a kizárás módszere, hanem azok előrehaladásának a megszervezése, akik többet akarnak tenni" - tette hozzá. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akit Varsó heves tiltakozása ellenére a csúcson újraválasztottak a testület élére, elsősorban a tagállamok egységének, a kölcsönös bizalomnak a fontosságát és szükségét hangoztatta.

Emellett azonban beszélt a britek kilépéséről is, és elmondta, az uniós intézmények készek 48 órán belül reagálni, miután Theresa May miniszterelnök aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely a tagság megszűnésének folyamatát szabályozza. Pénteken már csak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó "huszonhetek" vezetői maradtak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezett március végi római találkozó előkészítéséről egyeztessenek.

Ezzel kapcsolatban a német kancellár saját sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a csúcsértekezleten az Európai Unió meg fogja erősíteni "egységét a sokszínűségben". "Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy minden jelenlegi problémája ellenére az EU sikeres modell.

Már most is többsebességes Európa

A tagországok között vita van az európai projekt jövőjéről. Többek között Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is a többsebességű Európa gondolatát támogatja, a közép- és kelet-európai tagállamok azonban ezt határozottan ellenzik.

Retteg a többsebességes Európától a magyar kormány, Nyugat-Európa erős vezetői örülnének. Káncz Csaba szerint így áll most a helyzet >>>

Merkel kijelentette, a többsebességes Európa bizonyos formában már ma is létezik, például az euróövezet vagy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet országainak tekintetében, ez azonban nem jelenti azt, hogy különböző "osztályok" lennének az uniós tagságban. Mint mondta, a "nyitottság szelleme" a legfontosabb ebben a kérdésben.

Elmondta azt is, hogy ha a következő héten megkapják a hivatalos értesítést az Egyesült Királyságtól ez utóbbinak Európai Unióból történő kiválásáról, akkor április 6-án újabb csúcstalálkozót tartanak a "huszonhetek".

A többsebességes Európa gondolatát Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfő is támogatásáról biztosította. Előbbi úgy fogalmazott, megérti és tiszteletben tartja, hogy néhány tagállam aggódik amiatt, hogy ez gyors szerződésmódosítást fog eredményezni, de ő ezt nem pártolja. Hozzátette, nem az a cél, hogy első- és másodrendű országok jöjjenek létre, és azt is ellenzi, hogy csak nagyobb tagállamok egy csoportja döntsön a többiek nevében is.

Francois Hollande francia államfő szerint arra kell megoldást találni, hogy tagállamok egy köre anélkül haladhasson gyorsabban az integrációban, hogy elveszne a szolidaritás és a kohézió az Európai Unió egészén belül. "Ez nem több sebességről vagy bárki kizárásáról szól" - szögezte le. Klaus Iohannis román elnök ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy a több sebesség töréshez vezethet az EU-n belül. Mint mondta, a többsebességes Európa reális lehetőség, de nem szabad, hogy ez legyen a cél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG