1p
A görög parlament holnap szavaz az EU által kirótt, korábban a politikai pártok által elfogadott további megszorító intézkedésekről. Ha a parlament is jóváhagyja az intézkedéseket, akkor vélhetően megnyílnak Görögország előtt a csapok, és megkapja újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomagját.

Az immár két éve tartó megszorítások után a parlament előtt álló újabb görög takarékossági csomag az idén több mint 3 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. Egyebek között 22 százalékkal fogja vissza a minimálbért a 25 év felettiek, és 30 százalékkal a 25 év alattiak számára, és 2015-ig 150 ezer fővel csökkenti a közalkalmazottak létszámát.

A nemzetközi hitelezők egyúttal azt követelték a görög kormánytól, hogy 300 millió euróval mérsékelje a folyósítandó nyugdíjak összértékét. Mindezek mellett csökken az egészségügyre és a védelmi célokra fordított kiadások összege, és több állami vállalatot is privatizálni fognak.

A nemzetközi pénzügyi válság első euróövezeti áldozatául eső Görögországot közel két évvel ezelőtt a fizetésképtelenségtől mentette meg a 110 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag. Később ez kevésnek bizonyult, ezért tavaly ősszel az uniós vezetők újabb támogatási program indításáról döntöttek, valamint elérték, hogy a magánhitelezők részben elengedjék Athén adósságát.

Athén jelenleg a 130 milliárd eurós mentőcsomagra vár, mely nélkül Görögország már márciusban csődbe mehet. A szavazás után azonban a kormánynak további 325 millió euróval kell csökkenteni a kiadásait. Az Unió szerint ugyanis ennyi kell még ahhoz, hogy az államháztartási hiánycél tartható legyen. A várakozások szerint a parlament kényelmes többséggel el fogja fogadni a megszorításokat, annak ellenére, hogy a koalíciós kormány több tagját is elveszítette már a miniszterelnök.

Ugyanakkor a szakszervezetek erős nyomást gyakorolnak a kormányra a 48 órás általános sztrájkkal, amely megbénította a görög tömegközlekedést. A közvélemény körében pedig nagy felháborodást váltott ki a nyugdíjak és a minimálbérek csökkentése.

Ha a görög parlament holnap jóváhagyja a megszorító intézkedések kiterjesztését, akkor nagy valószínűséggel el fogják fogadni az euróövezet pénzügyminiszterei a Görögország számára szánt újabb pénzügyi mentőcsomagot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG