Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
6p
A szokásos migráns- és Soros témák mellett a szintén szokásos gazdasági sikerjelentésekkel foglalkozott mai ülésén a kormány. A rövidített kormányinfón Lázár Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy megint Bécs lett a legélhetőbb város; ki lehet-e ugrani a paksi bővítés kapcsán az oroszokkal kötött szerződésből és hogy rendben van-e, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak letelepedési kötvényhez. Nem lesz magyar felhőkarcoló, ha a Fideszen múlik.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A 112. kormányinfó „villám-kormányinfó” volt, Lázár János vidéki programja miatt a sajtótájékoztatónak 15 órakor véget kellett vetni – bár a meghirdetett 13:30 helyett 14:15 környékén kezdték csak el, de cserébe ráhúztak 20 percet 3 óra után is.

Migráns-témában nincs újdonság

Rögtön az elején migránsozással kezdett a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az EU soros elnökségét betöltő Bulgária javaslatát nem fogadja el Magyarország, semmiféle kvótára, befogadásra, elosztásra nem bólintunk rá.

Az ENSZ migrációs paktuma kapcsán elmondta: Magyarország saját jogán tagja az ENSZ-nek, az EU viszont nem; a korábban ismertetett 12 pontos javaslatot nyújtottuk be, aminek lényege, hogy a bevándorlás úgy ahogy van, rossz, elfogadhatatlan. Kérdés, hogy az ügyben lesz-e közös uniós álláspont – ezt Magyarország nem támogatja, megvétózza, ha a 12 pontban írt javaslatok nem kerülnek bele. Újdonságok most nem voltak a témában.

Egy kicsit Orbán is hozzátett az oroszok büntetéséhez – de semmi keménykedés

A Szkripal-ügyben Theresa May brit miniszterelnök közös európai fellépést sürgetett. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt javasolta: vissza kell hívni konzultációra az EU állandó képviselőjét Moszkvából. A másik May-javaslat az volt: tegyenek külön-külön is lépéseket a tagállamok, ezt Orbán Viktor is elfogadta, így egy orosz diplomatát kiutasítanak Budapestről. Ez azonban nemzetbiztonsági ügy, így a részleteket (beleértve a kiutasított személyét) nem árulta el Lázár János.

Soros-témában nincs újdonság

A belügyminiszter és Lázár (az Információs Hivatalt felügyelő miniszter) Orbán kérésére megvizsgálta, a Soros által pénzelt civil szervezetek milyen kockázatot jelentenek a belpolitikai folyamatokra. Több mint 2000 érintett személyt azonosítottak ebben a körben. Lázár Soros brüsszeli tevékenységéről is hosszan beszélt, szerintük a Magyarországra vonatkozó döntésekbe is beavatkoznak. A Stop Soros törvénycsomag elfogadása a választások után továbbra is szükséges – mondta Lázár. Újdonságok ebben a témában sem voltak.

Hasít a gazdaság

Áttekintették a gazdasági adatokat – 25 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság (itt írtunk a számokról). Az egymillió új munkahely, mint kitűzött cél, Lázár szerint megvalósul. A munkanélküliségről azt mondta: a friss adat azt jelenti, mindenki dolgozik, aki akar. 70 ezer üres álláshely van Magyarországon, a munkaerőpiaci tartalék körülbelül 300 ezer fő – ennyi ember vonható még be a munkaerőpiacra. A reálbérek újabb 11,5 százalékkal emelkedtek egy év alatt – sorolta a jó híreket Lázár János.

Valahogy csökkentik a rezsit azoknak is, akiknél nincs gáz vagy távhő

A választási (a kormány elnevezésében: téli) rezsicsökkentés eredetileg a gázzal vagy távhővel fűtőkre vonatkozott. Ez a kör bő 3 millió háztartást jelent, bár van átfedés a kettő között (azoknál is lehet pl. gáz a főzéshez, ahol távhővel fűtenek).  A magyar települések 10 százalékán, mintegy 300 kisebb településen azonban nincs kiépítve gázhálózat, értelemszerűen távfűtés sem - a kormány megvizsgálja, hogy az itt élők számára milyen téli rezsicsökkentést tud biztosítani.

Nem lesz magyar felhőkarcoló, ha a Fideszen múlik

A kormány még ma olyan törvénytervezet benyújtására készül, amelynek értelmében Magyarország egész területén a legmagasabb épület 65 méter lehet, június 30-a lesz az életbe lépés határideje, aki eddig nem nyújt be építési naplót, az már nem építhet ilyen magas házat.  A Bazilikánál magasabb épületet nem kell építeni Budapesten, ez a kormány álláspontja. Jelenleg 3 olyan tervről tud a kormány, amely 120 méteres épületekről szól. Ha kell, a beruházók kártalanítása mellett is bevezetik az intézkedést – bár a törvény elfogadása már a következő kormány feladata lesz.

Jövő héten ha lesz kormányülés, lesz kormányinfó is – mondta végül Lázár, aztán rátértek a kérdésekre.

Bűnözők letelepedési engedéllyel: nincs probléma vagy kockázat

Két nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személy is vett magyar letelepedési kötvényt a friss hírek szerint (egy kábítószer- és fegyverkereskedelemből származó pénzek tisztára mosásával vádolt és Aszad elnök első számú pénzembereként nyilvántartott szír személyt nevezett meg a 444 és a Direkt36 cikke). Lázár az erre vonatkozó kérdésre elmondta: a kötvényvásárlással az érintettek csak ideiglenes tartózkodási jogot nyertek. vállalja a felelősséget a letelepedési kötvényt jegyzők átvilágításáért. Mindenesetre a kérdezőt az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, a TEK-hez illetve a Bevándorlási és Állampolgári Hivatalhoz irányította.

A titkosszolgálatokat kérdezni viszont lehetetlen, mivel a Fidesz bojkottálja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését, ahol egyébként ezeket az ügyeket zárt ajtók mögött meg lehetne tárgyalni. Lázár szerint majd a sajtónak érdemben válaszolnak a szolgálatok, ha tesznek fel kérdéseket – ebben azért mi nagyon erősen kételkedünk.

Nincs gond azzal, ha a kormány kampányol

Lázár egy kérdésre azt is elmondta: nincs azzal semmi gond, hogy a kampány idején a kormány bevándorlás-ellenes „tájékoztató” kampányt tart. 2006-ban Gyurcsányék is kampányidőszakban tartottak kormányzati tájékoztatást, azóta ez minden választáson így megy.

Biztonságban vannak a magyar facebookozók adatai?

50, más hírek szerint 120 millió felhasználó lehet érintett a Facebook adatszivárgási botrányában. Az Mfor.hu kérdésére Lázár elmondta: nem merült fel, hogy nemzetbiztonsági hatósági intézkedésre lenne szükség, magyar érintettségről nem tudnak. A választások után lehet csak érdemes megnézni, hogy Magyarországon valaki hasonlóval próbálkozik-e – mondta Lázár.

Ki lehet ugrani a paksi bővítésből, de drága lesz

Törvény döntötte el, hogy Oroszországgal együttműködve, orosz hitelből épít új atomerőmű-blokkot. Ezt bármikor feles parlamenti többséggel meg lehet változtatni, de kérdés, hogy van-e értelme – válaszolta Lázár egy erre vonatkozó kérdésre. Ennek mindenképp pénzügyi következményei lennének, ahogy Bulgáriában is voltak - hogy mekkora összeggel lehet számolni, azt Lázár nem mondta el.

A következő hetekben megkezdődnek a tényleges építési munkálatok, olyan késedelem nincs, ami érdemben veszélyeztetné a projekt teljesítését - mondta a miniszter.

Bécs a legélhetőbb város – mit szól hozzá?

Az Index megszavaztatta olvasóival, mit kérdezzenek meg a helyszínen Lázár Jánostól. A legtöbben arra voltak kíváncsiak a lap olvasói közül: mit szól Lázár ahhoz, hogy egy szavazáson idén is Bécs lett a világ legélhetőbb fővárosa? Gratulálok, nagyszerű hír – mondta Lázár. Szerinte azok tartják annak Bécset, akik nem járnak a Favoriten városrészben. Bécsben 110 ezer, a hasonló méretű Budapesten 65 ezer bűncselekmény volt tavaly, ezt mindenki mérlegelje.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG