3p
Az orosz beavatkozást vizsgáló bizottság vezetője büntetés terhe mellett hívná be meghallgatásra az amerikai elnököt.

Amerikai lapértesülések szerint Robert Mueller, a 2016-os amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője - büntetés terhe mellett - beidézné meghallgatásra Donald Trump amerikai elnököt – tudta meg a Washington Post John Dowd-tól, az amerikai elnök ügyvédcsapatának egyik volt tagja.

Dowd szerint a különleges vizsgálóbizottság vezetője március elején vetette fel az ügyvédeknek, hogy fontolgatja Trump beidézését. Ekkor a jogászok kitartottak amellett, hogy az elnöknek nem kötelessége megjelenni és válaszolni, Robert Mueller közölte: akkor büntetés terhe melletti idézést küld a Fehér Házba.

Tökretehetik Trump eddigi munkáját?

A vizsgálóbizottság előre átküldi a várható kérdéeseket Trumpnak, amelyet azóta kiszivárogtattak a The New York Times-nak is. Ezek többnyire Michael Flynn, a Fehér Ház első nemzetbiztonsági tanácsadója és Szergej Kiszljak, akkori washingtoni orosz nagykövet közötti beszélgetésekre, valamint James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója menesztésének okaira vonatkoznak.

John Dowd állítása szerint közölte Robert Muellerrel, hogy ez a meghallgatás "nem játék" és "tönkreteszi az Egyesült Államok elnökének munkáját". A jogász a Muellerrel történt beszélgetés után másfél héttel lemondott és kiszállt Donald Trump jogászcsapatából. Az amerikai elnök tweetje szerint az oroszokkal történt állítólagos összejátszás „kacsa” és nem akadályozták az igazságszolgáltatást, csupán boszorkányüldözés az egész.

Az amerikai sajtó most egyre inkább azzal foglalkozik, Trump vajon hajlandó lesz-e beszélni Robert Muellerrel. Az elnök jogászai még nem hozták meg végleges álláspontjukat az ügyben, s egyelőre úgy vélik, Robert Mueller nem megy el addig, hogy idézést küldjön az Egyesült Államok elnökének.

Megtámadták Putyin embereit - mindenki megemlegeti, ha visszavágnak?

Újabb fejezet nyílt az orosz-amerikai villongásokban, miután Washington szankciókkal sújtott orosz oligarchákat, vállalatokat és kormányzati tisztségviselőket a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt káros beavatkozásra, a Krím bekebelezésére és a szíriai szerepvállalásra hivatkozva. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG