2p
Javulnak az euróövezeti növekedés kilátásai - nyilatkozta Mario Draghi. Ami ez után jött, arra ő se készült fel.

A sajtótájékoztatót incidens zavarta meg. Egy fiatal hölgy "vessetek véget az EKB diktatúrájának" kiáltással felugrott az asztalra a jegybankelnök elé, és konfettit szórt rá. A megdöbbent Draghi néhány percre megszakította a tájékoztatót. A Bloomberg megörökítette az esetet:

Draghi a sajtótájékoztatón elmondta, az euró gyengülése miatt javul az export versenyképessége. Figyelmeztetett azonban, hogy a több ágazatban szükséges fájdalmas alkalmazkodási folyamatok és a strukturális reformok bevezetésének vontatottsága lassíthatja az eurózóna fejlődését.

A javuló gazdasági klíma ellenére az EKB tovább működteti a bankóprést, és a terv szerint 2016 szeptemberéig folytatja havi 60 milliárd eurós, összesen 1000 milliárdos eszközvásárlási programját.

"Őszintén szólva nagyon meglep, hogy figyelmet kapnak a (mennyiségi enyhítési) program idő előtti befejezésével kapcsolatos spekulációk, mikor csupán egy hónapja indítottuk be a programot" - mondta az EKB elnöke.

Draghi azokra a piacon korábban keringő híresztelésekre reflektált, hogy az EKB a program igen vegyes német megítélése miatt a tervezettnél hamarabb felhagy a kötvényvásárlással.

A bankelnök azonban hozzátette: a program elég rugalmas ahhoz, hogy szükség esetén bármikor ki lehessen igazítani.

Egy esetleges görög csődről Draghi elmondta, hogy ennek lehetőségét "fontolóra venni sem hajlandó", és a nyilatkozatok alapján görög részről sem lehet opció. Hozzáfűzte, hogy az EKB továbbra is kész sürgősségi likviditási támogatást (ela) folyósítani a görög bankoknak, amennyiben azok fizetőképesek és megfelelő fedezetet tudnak biztosítani.

 

Egyébként a bank 0,05 százalékos mélyponton hagyta az irányadó kamatot, amelyről itt írtunk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG