3p
Miután véget ért az Iszlám Állam elleni háború és kialakultak a különböző erők által ellenőrzött területek Szíriában, itt az ideje kiépíteni a közigazgatást, ahol ez hiányzik. Miután az ország északi felét a kurd többségű erők vették birtokba amerikai segítséggel, most úgy tűnik, a határőrizetet is nekik kell megszervezni.
Kurd harcosnők. Forrás: Reuters

Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció vasárnap közölte, hogy kiképeznek és felállítanak egy 30 ezer fős határőrséget, amely ellenőrizni fogja a kurd-arab SDF szövetség által ellenőrzött országrészt. Északon a török, keleten az iraki határt kell őrizniük, a délnyugati oldalon pedig a jórészt az Eufrátesz mentén húzódó vonalat, amely Szíriát kettéválasztja, és amelynek túlsó oldalán Aszad elnök rendszere üzemel.

Bevált harcosok és új tagok

A kialakításra kerülő erő nagyjából felét azok képezik, akik az Iszlám Állam ellen harcoltak, a másik feléhez új embereket toboroznak a Reuters információi szerint. A határőrséget maga az SDF fogja irányítani, az első 230 ember kiképzését már meg is kezdték. Igyekeznek úgy szervezni az erőt, hogy egy-egy helyen a közeli lakosok szolgáljanak, így a határőrség etnikai összetétele megfeleljen az adott helyen a lakosság etnikai megoszlásának.

Ennek megfelelően többségben lesznek a kurdok az északi határon, és főleg arabok lesznek az Eufrátesz mentén és az iraki határ nagyobbik részén. Egyes terülteken még az Iszlám Állam visszamaradt csoportjaival és meg kell küzdeniük, illetve az általuk létesített robbanószerkezeteket is hatástalanítani kell. Az országrészben 2000 amerikai katona állomásozik még, részben az ő feladatukat fogja átvenni az új szervezet, ugyanakkor Amerika csak akkor szándékozza kivonni az erőket, ha sikerült jelentős előrehaladást elérni az ENSZ vezette béketárgyalásokon a szíriai rendezést illetően.

Török reakció

Az SDF-nek nyújtott amerikai támogatás erősen megterhelte az amerikai-török viszonyt, mivel a törökök az SDF kurd ágát, az YPG milíciát a Törökországban üzemelő és terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt helyi tagozatának tekintik. Emellett idegenkednek bármilyen önálló kurd szervezettől, mivel attól tartanak, hogy ez fokozza a Törökországban élő kurdok önállósodási törekvéseit. Értelemszerűen egy önálló kurd határőrséget sem látnak szívesen, még ha az csak a kurd területeken is üzemel.

Az iraki minta

A török félelmeket ugyanakkor tompítja, hogy az iraki kurdok függetlenségi törekvései kudarcba fulladtak, noha népszavazást tartottak, amelyen egyértelműen a függetlenségpártiak győztek. Mivel azonban a népszavazással nem értett egyet az iraki kormány, az helyi ügy maradt, amit Irak érvénytelennek tekintett (ugyanezt történt a katalán népszavazással Spanyolországban). A népszavazás után Irak, Törökország és Irán olyan nyomást gyakorolt az iraki kurdokra (lényegében blokád alá vonták őket), ami lehetetlenné tette a függetlenség tényleges megvalósítását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG