3p
Amerika és Korea közeledése gazdasági szempontból is komoly információmegosztással járhat.

Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója reményt adott a világnak, hogy a koreai vezetés újra kinyitja gazdaságát a globális piac felé – mindez komoly meglepetésekkel járhat, hiszen az elemzők szinte semmi biztosat nem tudnak a magába burkolózó ország gazdaságáról – írja a Bloomberg.

Észak-Korea a hatvanas években abbahagyta a részletes statisztikai adatok közlését, a következő négy évtizedben pedig csak a legfőbb mutatókról tudhattunk, amit éves közleményekben adtak ki.A kétezres években a rezsim ennél is fukarabb volt és már nem is közölt pontos számokat, csupán éves alapú volumennövekedési százalékmutatókat közöltek.

Volumennövekedés 2017 és 2018 között:

Szektor Növekedés (%)
Kutatás-fejlesztés 7,3
Egészségügy 6
Oktatás 5,9
Általános gazdasági mutató 5,5
Teljes kiadások 5,1
Sport 5,1
Gazdasági függetlenség növelése*                                                      
4,9
Erdő visszaállítási program 4,9
Kultúra 3

*HIvatalosan: gazdasági függetlenség és a Dszucse karakter erősítése, amely meghatározza az ország gazdaságát és a társadalmi jólétet. A Dzsucse autarkikus politikai, és valamelyest vallási eszme, Észak-Korea hivatalos ideológiája és a rajta alapuló állam rendszere, a Kim-dinasztia rezsimjének szerves része. Politikai eszmeként a modern diktatúra egyik formája. - Forrás: WIkipedia

Hiányos adatok

A kevés konkrét információ miatt nehéz helyzetben vannak az elemzők, a fenti adatokat próbálják összehasonlítani a mezőgazdasági és ipari területekről készült műholdfelvételekkel, továbbá a hírszerzés által jelentett információkkal. Ezekkel persze olyan adatokat is képesek mérni, mint a gátaknál folyó víz mennyisége, a kéményeken kiömlő füst, a földterületek terméshozama.

A kiadott számítások ráadásul gyakran nem is összehasonlíthatók: egy elemzés például az éves GDP-t számolja a helyi valutában, míg mások az inflációval kiigazított dollár árfolyamban határozzák meg az eredményeket. A legtöbb elemzés azonban ugyanazt a számítási rendszert használja a két korea esetében, így ez alapján összehasonlíthatók a különböző szervek számításai.

A Két Korea GDP aránya a különböző ügynökségek számításai alapján Forrás: Bloomberg

Az elmúlt csaknem harminc évben a koreai jegybank arra jutott, hogy Észak-Korea gazdasága csaknem kétszerese annak, amit az Egyesült Államok tippelt a meglévő adatok alapján. Bár ekkora különbségek szinte elképzelhetetlenek más országok esetében, a különböző ügynökségek nem rejtik véka alá, milyen keveset is tudunk valójában az ország gazdasági viszonyairól.

Ilyen kevés adat alapján szinte lehetetlen kimutatni, mennyi is pontosan az egy főre jutó jövedelem éves alapon, de még a kereskedelmi adatok terén is sok homály van. Bár más országoknak kötelező adatokat adni a kereskedelmi forgalomról, a kormányok néha összekeverik a két Koreát egymással, ráadásul bizonyosan ezek a kormányok sem publikálnak minden információt, főként nemzetközi szankciók ideje alatt.

A világpolitika két legijesztőbb alakja készül csúcstalálkozóra

Akadt egy ország, melynek első számú vezetője vállalkozna arra, hogy meglátogassa Észak-Korea urát, Kim Dzsongunt, akit még ilyen politikus sosem keresett fel. Nem akárkiről van szó: egy meglehetősen hasonló vezetőről, aki hatalmát ugyanúgy dinasztikusan szerezte, népét ugyanúgy elnyomja, igaz, ha az oroszok nem mentik meg, megbukott volna. További részletek >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG