2p
A Standard and Poor's három héten belül másodszor gyengítette Ukrajna államadós-osztályzatát, amit azzal indokolt, hogy jelentősen romlott a belpolitikai helyzet és tovább nőtt a csőd kockázata.

A nemzetközi hitelminősítő péntek reggel azt közölte, hogy Ukrajna hosszú futamidejű szuverén devizaadósságának a besorolását az eddigi "CCC pluszról" egy fokozattal a csődszint előtti szintre, "CCC"-re rontotta negatív kilátással.

A negatív kilátás alapján egy a háromhoz az esély arra, hogy Ukrajna besorolása tovább romlik a következő 12 hónapban. A "CCC" osztályzati sáv már rendkívüli fizetési kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.

Az S&P közleményében rámutatott: jelentősen romlott a belpolitikai helyzet, ami gyengíti az ukrán kormánynak azt a képességét, hogy rendben fizesse adósságát. A súlyosbodó belpolitikai válság egyik következményeként bizonytalanná vált a decemberben jóváhagyott orosz pénzügyi támogatás folytatása az idén.

Időközben megállapodtak

Bár a helyzet továbbra is bizonytalan, ma kissé enyhült a feszültség Ukrajnában, ahol az összecsapások kezdete, kedd óta összesen 77-en haltak meg. Visszarendelték a laktanyákba az erőszakszervezeteket, megtiltották a fegyverhasználatot, újra fegyverszünet lépett életbe. Délelőtt az ukrán elnökség azt közölte: olyan megállapodás született az éjjel Viktor Janukovics, az ellenzék és három EU-miniszter jelenlétében, ami megoldást jelent a krízisre - részleteket viszont egyelőre nem közöltek, magyar idő szerint délelőtt 11-kor írják alá a megállapodást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG