3p
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem közvetlenül, hanem elsősorban az euróövezet közvetítésével gyakorolna negatív hatást a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokra, ha a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazáson a többség a Brexitre, vagyis a kilépésre voksolna.

A Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői a Brexit hatásairól összeállított hétvégi tanulmányukban kimutatták, hogy az általuk vizsgált négy gazdaság - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia - nagy-britanniai exportja a teljes kivitel 4,6-7,6 százaléka között mozog. A 4,6 százalékos arány Magyarországra, a 7,6 százalékos arány Lengyelországra vonatkozik.

Átszűrődő hatás

Talán ennek is lehet abban szerepe, hogy a magyar kormány a bennmaradás mellett kampányol. Részletek >>

A brit piacra irányuló exportnak a hazai össztermékhez (GDP) mért aránya Magyarország esetében megközelíti a 4 százalékot, Csehországban 5 százalék körüli. Mind a négy közép- és kelet-európai EU-gazdaságnak kereskedelmi többlete van Nagy-Britanniával szemben: Csehországban és Magyarországon ez eléri a GDP-érték 2,5, illetve 1,9 százalékát, Lengyelországban 1,6 százalék, Romániában 0,5 százalék - áll a Morgan Stanley elemzésében.

A Morgan Stanley szerint egyre közelebb lehet a feminősítés.

A ház londoni elemzői szerint azonban Brexit esetén a nagyobb gazdasági sokk az euróövezeten keresztül hatna a térségre. A Morgan Stanley modellszámításai alapján ha a csütörtöki népszavazáson a britek többsége a kilépésre voksol, az már az idén 0,3 százalékponttal, jövőre 0,4-0,5 százalékponttal lassítaná az euróövezet éves növekedési ütemét az alapeseti előrejelzésekhez képest, és ez gyengítené a közép- és kelet-európai EU-térség exportjának euróövezeti keresletét is.    

A cég elemzői közölték: becslésük szerint ennek átszűrődő hatásai 2017 végéig halmozottan számítva átlagosan 0,7 százalékponttal lassabb növekedést eredményeznének a közép-európai EU-térség egészében, de a kedvezőtlenebb, nagy piaci stresszel számoló forgatókönyv 1,9 százalékpontos növekedési elmaradással számol az alapeseti prognózisokhoz képest.

Mások is hasonlóan látják

Más nagy londoni házak is azon a véleményen vannak, hogy a közép- és kelet-európai EU-térségre nem a Brexit közvetlen kereskedelmi következményei jelentenék a fő kockázatot. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) tanulmánya szerint a brit gazdaság teljesítményének nagyon nagy mértékben kellene visszaesnie ahhoz, hogy a közép- és kelet-európai EU-gazdaságokra ez komoly hatást gyakoroljon.

A cég londoni elemzői alapesetként a brit import 10 százalékos zuhanását modellezték, azzal a feltételezéssel, hogy ennek nem lenne átszűrődő hatása az euróövezeti keresletre. Számításaik szerint egy ilyen forgatókönyv közvetlen hatásaként a hazai össztermék 0,2-0,4 százalékával egyenlő mértékben csökkenne a közép-európai EU-gazdaságok áru- és szolgáltatásexportja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG