3p
Nem kizárt, hogy dominóhatást vált ki Kelet-Európában, ha a britek jövő hét csütörtökön úgy döntenek, hogy elhagyják az Európai Uniót - mondta a Tagesspiegel am Sonntag című, német lapnak Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter. Ha a britek a Brexitre szavaznak, nem lesz visszaút. Ezt David Cameron brit miniszterelnök is így gondolja. A vasárnap nyilvánosságra hozott új közvélemény-kutatások zöme ismét a bennmaradás híveinek előnyét mutatja.
A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban - erősítette meg Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Jean Asselborn úgy véli, hogy a britek kilépése megerősítheti az európai integráció ellenzőit Kelet-Európában. A luxemburgi szociáldemokrata miniszter elképzelhetőnek tartja ugyanis, hogy hallgatólagos megállapodás jött létre az egy pártcsaládhoz tartozó David Cameron és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője között.

Történelmi hiba    

A luxemburgi külügyminiszter szerint David Cameron "történelmi hibát" követett el azzal, hogy népszavazást kezdeményezett az uniós tagságról. Asselborn szerint azt a problémát, hogy a britek jelentős részének ellenérzései vannak az Európai Unióval szemben, nem fogja megoldani az sem, ha egy szűk többség a bennmaradásra szavaz. Ha a britek ki is lépnek az európai integrációt akkor is folytatni kell - tette hozzá.

David Cameron brit miniszterelnök
(MTI/AP/Pool/Toby Melville)

Ha a britek a kilépésre, a Brexitre szavaznak, akkor szó sem lehet újabb tárgyalásokról, hogy mégis bent maradjanak. Az újratárgyalás nem opció, ha másért nem, hát azért, mert tiszteletben kell tartani a demokratikus döntést. Ha a britek a Brexitre szavaznak, akkor a Brexit be fog következni - fogalmazott Asselborn.

A britek is tudják, hogy nincs visszaút

David Cameron a The Sunday Timesnak azt mondta: ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból, az visszafordíthatatlan lépés lenne, nagyon rossz következményekkel. "Ha valaki kiugrik egy repülőgépből, akkor oda már nem tud visszakapaszkodni" - fogalmazott.

David Cameron szerint azért sem lenne lehetséges a visszatérés az EU-ba, mert ha a brit kormány a kilépés után ezt kezdeményezné, akkor Nagy-Britanniának kötelezettséget kellene vállalnia arra is, hogy csatlakozik az euróövezethez és a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, emellett le kellene mondania az uniótól járó egyedi visszatérítéséről. Természetesen minderről csak akkor lehetne szó, ha újra tárgyalóasztalhoz ülnének a britekkel, de jelenleg úgy fest a helyzet, hgy erről nem lehetne szó.

Hazugságokkal érvelnek

Cameron az interjúban gyakorlatilag hazugságok terjesztésével vádolta a kilépésért kampányoló Brexit-tábor két frontemberét, Michael Gove igazságügyi minisztert és Boris Johnson volt londoni polgármestert. A kormányfő szerint Gove és Johnson "teljesen valótlan állításokkal" érvel a Brexit mellett. 

Például azt állítják, hogy Törökország hamarosan csatlakozik az EU-hoz, hogy Nagy-Britannia heti 350 millió fontot (140 milliárd forintot) fizet be az uniós költségvetésbe, és az, hogy az EU saját hadsereg létrehozására készül, amelyhez Nagy-Britanniának csatlakoznia kell majd.

A közvélemény-kutatások szerint

A vasárnap közölt új közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a Brexit-párti tábor számára a legutóbbi hetekben kimutatott előny után ismét a bennmaradás hívei vannak többségben, vagy legalábbis elolvadt a kilépést támogatók korábbi többsége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG