4p
Nem változtat az olasz kormány a költségvetési hiányon és a növekedési terveken, holott ezzel csak megsürgetik az ország ellen indítandó túlzottdeficit-eljárást.
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes (Fotó: Reuters)

Az olasz kormány nem változtat a költségvetési hiányra és a növekedésre vonatkozó irányzatokon a jövő évi büdzsé tervezetében, jóllehet az Európai Bizottság ennek felülvizsgálatára kérte Rómát - jelentette be Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes kedden késő este, röviddel a Brüsszel által szabott éjféli határidő lejárta előtt.

A kormány ülése után kiadott közleményben Salvini leszögezte, hogy a költségvetési hiánycél a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka marad, a növekedési irányzat pedig 1,5 százalék lesz, de növelik az eszközeladásokat, és körültekintően fogják figyelni a kiadásokat alakulását.

Hasonló szellemben nyilatkozott a kormány ülése után a másik miniszterelnök-helyettes, Luigi Di Maio, és fogadkozott, hogy a kabinet szilárdan ki fog tartani a megszorítás elleni tervei mellett. "A költségvetés nem fog változni sem az egyensúlyi tételekben, sem a növekedési előirányzatokban. Meg vagyunk győződve arról, hogy ilyen költségvetésre van szüksége az országnak, hogy újra lendületbe jöjjön" - mondta az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke.

Az M5S és koalíciós partnere, a Salvini vezette jobboldali Liga azon az állásponton van, hogy a kormány által tervezett büdzsé kellő lendületet ad majd a növekedésnek, és ezáltal csökkeni fog az államadósság és a költségvetési hiány is.

Fokozódó uniós nyomás

Az Európai Bizottság október 23-án az aggályosnak tartott jövő évi költségvetési tervezet módosítására szólította fel az olasz kormányt, kiemelve, hogy az abban szereplő számok közel sem felelnek meg a korábbi uniós ajánlásoknak és római kötelezettségvállalásoknak. A brüsszeli testület arra kérte Olaszországot, hogy három héten belül álljon elő egy módosított tervezettel, amely megfelel az uniós pénzügyminiszterek júliusban kiadott ajánlásainak. A Brüsszel által megszabott határidő kedd éjfélkor járt le. Ez volt a legelső alkalom, hogy az Európai Bizottság visszautasította valamelyik tagállam büdzsétervezetét.

Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) november 5-i brüsszeli ülésén ugyancsak a költségvetési tervezet módosítására szólította fel az olasz kormányt. A miniszterek közös nyilatkozatukban leszögezték, hogy osztják a brüsszeli testület értékelését.

Uniós tisztségviselők korábban arról számoltak be, hogy korrekció hiányában a bizottság a vártnál korábban, november 21-én túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhet Olaszország ellen. Amennyiben ezt jóváhagyják a tagállamok pénzügyminiszterei decemberben, akkor pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak majd. A büntetés összege elméletileg a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát is elérhetné, s ez 3,4 milliárd euróra rúgó összeg lenne.

Az alapvető probléma, hogy az új olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb költségvetési hiánycélokat tűzött ki a következő három évre, ráadásul be akarja fejezni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatot. Róma ezzel konfrontációs pályára helyezkedett az Európai Bizottsággal szemben, nyugtalanságot keltve egyúttal a pénzügyi befektetők körében. Egyes szakértők szerint a helyzet fokozhatja a piaci bizonytalanságot az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának számító Olaszországgal szemben.

Nem jön ki a matek

A költségvetés a kormányzati kiadások 2,7 százalékos nominális növekedésével számol, miközben brüsszeli számítások szerint a növekedés csupán 1,2 százalékos lesz, a legalacsonyabb az EU-ban. A deficitet 2019-ben a GDP 2,4 százalékában szabnák meg, az előző kabinet által vállalt 0,8 százalékkal szemben, így háromszor nagyobb lenne a célszám. A rákövetkező évre vonatkozóan a kabinet 2,1 százalékos hiánnyal számol, míg a brüsszeli előrejelzés szerint a költségvetési hiány már jövőre eléri a GDP 2,9 százalékát, 2020-ban pedig 3,1 százalékos lesz, meghaladja a háromszázalékos uniós korlátot.
Giovanni Tria gazdasági és pénzügyminiszter szerint Brüsszel rosszul számol. Szerinte "öngyilkosság" lenne leszorítani a hiányt a korábban tervezett 0,8 százalékra. Mint fogalmazott, az országnak ki kell evickélnie a gyönge növekedés csapdájából.

Olaszország államadóssága a GDP 131 százaléka, ez a második legmagasabb az EU-ban, és több mint kétszerese a hatvan százalékos uniós plafonnak. Róma tavaly 65,6 milliárd eurót költött az államadósság kamatkiadásaira, ez a GDP 3,8 százaléka, amely megfelel az oktatásra fordított összegnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG