3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Most is Luxemburg az első az egy főre jutó GDP és a tényleges fogyasztás alapján, a lista végén Bulgária még az átlaghoz képest is erősen lemaradt.

Továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb, között. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás alapján is toronymagasan vezet Luxemburg, míg Bulgária lemaradása a középmezőnyhöz képest is rendkívül nagy – közölte az Eurostat.

Magyarország mindkét kategóriában a lista utolsó negyedébe került. Az egy főre jutó GDP az uniós átlaghoz képest 1 százalékponttal nőtt az előző évhez képest, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás azonban nem változott.

GDP

Az uniós átlag a 100 százalék, ehhez képest az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék 105 százalék, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás pedig 106 százalék volt tavaly. Luxemburgban az egy főre jutó GDP 253 százaléka volt az uniós átlagnak, második helyen 184 százalékkal Írország áll. Az utolsó helyezett Bulgáriában ez az arány mindössze 49 százalék.

Összesen 11 tagállamban haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP:

Tagállam

Százalék

Luxemburg 253
Írország 184
Hollandia 128
Ausztria 128
Dánia 125
Németország 123
Svédország 122
Belgium 117
Finnország 109
Nagy-Britannia 105
Franciaország 104

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriába ugyancsak 11 ország került be:

Tagállam

Százalék

Olaszország 96
Málta 96
Spanyolország 92
Csehország 89
Szlovénia 85
Ciprus 84
Litvánia 78
Szlovákia 77
Portugália 77
Észtország 74
Lengyelország 70

A maradék hat ország közül Magyarországon az egy főre jutó GDP 68 százaléka volt az uniós átlagnak, majd Görögország és Lettország jön egyaránt 67 százalékkal. Romániában 63, Horvátországban 61, Bulgáriában pedig 49 százalékra rúg ez az arány.

AIC

A háztartások tényleges életszínvonalának kifejezésére az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztást, az ún. AIC-mutatót használják. Ez alapján Luxemburg az első, az EU-s átlag 130 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 55 százalékával. Egy évvel korábban 132, illetve 53 százalékon állt a két adat.

Az átlag fölött tíz ország teljesített tavaly:

Tagállam

Százalék

Luxemburg 130
Németország 122
Ausztria 118
Nagy-Britannia 114
Finnország 113
Belgium 112
Dánia 112
Hollandia 110
Franciaország 109
Svédország 109

Az átlagnál legfeljebb 30 százalékponttal alacsonyabb kategóriában 14 ország szerepel:

Tagállam

Százalék

Olaszország 98
Írország 94
Ciprus 92
Spanyolország 90
Litvánia 88
Portugália 83
Csehország 80
Málta 78
Görögország 77
Szlovénia 77
Lengyelország 76
Szlovákia 76
Észtország 72
Lettország 70

A maradék négy ország csoportját Románia vezeti 68 százalékkal, majd Magyarország következik 63 százalékkal, a sort Horvátország és Bulgária zárja, 61, illetve 55 százalékkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG