3p
Az Európai Unió Tanácsa luxembourgi ülésén egy évvel meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket az unió azért vezetett be, mert Oroszország jogellenesen elcsatolta a Krím félszigetet és Szevasztopolt.

A tanács sajtóközleményéből kiderül, hogy a szankciók  2016. június 23-ig maradnak érvényben. A szankciók értelmében a Krímből és Szevasztopolból származó semmilyen árut nem lehet importálni az Európai Unióba, az unió egyetlen állampolgára és egyetlen, az unióban bejegyzett cég sem vásárolhat ingatlant vagy vállalatot a félszigeten, finanszírozást sem kaphatnak az unióból az ottani cégek, és semmilyen ehhez kapcsolódó szolgáltatás sem nyújtható. A büntetőintézkedések a turizmust is érintik; európai turistahajók csak vészhelyzetben köthetnek ki a Krímen, más esetben nem.

A szankciók exportkorlátozásokat is tartalmaznak. Krími cég nem kaphat az unióból olyan felszereléseket, amelyek a közlekedési, távközlési vagy energiaszektorhoz köthetőek, és nem vásárolhat az unióból olyan eszközöket, amelyek kőolaj-, földgáz és egyéb ásványi kincsek feltárásához vagy kitermeléséhez szükségesek. A tanács megerősíti, hogy az EU továbbra is elítéli a Krím és Szevasztopol törvénytelen annektálását, amelyet következetesen nem hajlandó elismerni.

Oroszország ellen is maradnak a szankciók

Szerdán a tagállamok uniós nagyköveteinek arról sikerült konszenzusra jutniuk, hogy fél évvel hosszabbítják meg azokat a gazdasági szankciókat, amelyeket Oroszország ellen vezettek be tavaly nyáron az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt. Ezek az orosz védelmi, pénzügyi és energiaszektort érintik. Azt a döntést hétfőn a külügyminiszterek tanácsa hagyhatja jóvá formálisan.

Miért kellenek a szankciók?

A második világháború óta a nemzetközi jog központi normája, amit az ENSZ Alapokmánya is rögzít, az államok közötti erőszak tilalma, és ebből következően az erőszakos területszerzés, annexió, tilalma. Jóllehet az erőszak sajnos nem tűnt el, de az államok közötti nyílt fegyveres összecsapások száma a korábbi időszakhoz képest jelentősen csökkent, és Irak kivételével egyetlen állam sem állította, hogy joga lenne más állam területét elcsatolni - mondta korábban a Privátbankárnak Hoffmann Tamás.

A nemzetközi jogász szerint emiatt különösen súlyos jogsértés a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai szakadár lázadók támogatása. Oroszország ezzel a lépéssel azt üzeni, hogy a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait sem hajlandó tiszteletben tartani, és a jövőben bármilyen jogellenes lépésre készen áll, ha azzal vélt érdekeit elősegítheti. A nemzetközi közösségnek ebben a szituációban aligha van más választása, mint gazdasági szankciókkal rákényszeríteni Oroszországot a jogkövető magatartásra.

Rövidtávon ugyan jelentős gazdasági hátrányokat okozhat a szankciók végrehajtása, de hosszabb távon jóval nagyobb veszteséget okozna egy szabályok nélküli, kiszámíthatatlan nemzetközi környezet, ahol bármelyik állam következmények nélkül rúghatja fel kötelezettségvállalásait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG