1p
Matolcsy György szerint az Európai Uniónak három kihívással kell szembenéznie: az eurózóna nehézségeivel, valamint a politika és a növekedés jelentette kihívással. A nemzetgazdasági miniszter szerint a versennyel, a növekedéssel és a technológiai fejlődéssel teremthető meg a pénzügyi egyensúly.

Matolcsy és a boldog békeidők

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott "Európa válaszúton: stratégiák a versenyképesség és növekedés erősítésére" kerekasztal beszélgetésen elmondta, hogy több kihívással is szembesül az Európai Unió a jelenlegi időszakban. A miniszter első kihívásként az eurózóna nehézségeit említette. Matolcsy elmondta, hogy a jelenlegi helyzet boldog békeidőnek tekinthető ahhoz az időszakhoz képest, amely a 20. századot jellemezte. Mindezek mellett az eurózónában nehézségek mutatkoznak. A miniszter szerint az euró bevezetésével egy új dicsőséges korszak kezdődött, azóta bővült és mélyült az euróövezet, azonban már az induláskor is voltak nehézségek.

Matolcsy György véleménye szerint nem épült fel egy olyan intézményrendszer, amely krízis időkben is megoldást jelentene, az euró mögött nincs fiskális unió, nincs mögötte válságkezelő mechanizmus, nincs jogszabály az euróövezetből való kilépésre, mindezek mellett egyre nagyobb a különbség a legfejlettebb és a kevésbé fejlett országok között, a szakadék immár nagyobb mint 20 százalék.

Matolcsy kiemelte, hogy az eurót "békeidőkre tervezték", azonban jelenleg krízishelyzet van. Hozzátette, hogy természetesen az euróövezet meg fogja tudni oldani a problémákat, azonban ez nem lesz gyors, akár évtizedekig is eltarthat. Matolcsy tehát hasonló véleményen van, mint az európai adósságplafont szorgalmazó Angela Merkel.

Matolcsy az eurókötvények mellé állt

A nemzetgazdasági tárca vezetője a másik kihívásként a politikai kihívást jelölte meg. Véleménye szerint a politika színterén azonban nem könnyű eldönteni a szakmai kérdéseket, valamint nehézséget jelent, hogy nem egy állam áll a közös pénz mögött,  továbbá nincs a jegybank és a kormány között szoros koordináció, "nincs politikai akarat, képesség, és közös költségvetés". A miniszter szerint a megoldást a fiskális unió jelenti, majd azt követően egy közös kötvényrendszer bevezetése - ezen a ponton viszont már vélhetően lesz miről beszélgetnie német kollégájával, Berlin kategorikusan elutasítja ugyanis az eurókötvények bevezetését.

Újra kell iparosítani Európát is?

Harmadik kihíváskén Matolcsy a növekedés kihívását jelölte meg. Véleménye szerint az Európai Unió végeredményben növekedési válságban van, de még az eurózóna is növekedési kihívás előtt áll.

Matolcsy György a megoldást az eurózónán belüli fiskális unió létrejöttében látja, többek között szükséges szerinte a közös gazdasági kormányzás, az államadósságok csökkentése, a költségvetési deficit 3 százalék alatti tartása, valamint a foglalkoztatás növekedése.

A miniszter szerint az Európai Unió ma keletről dinamizálható a nyugati gazdaságok segítségével. Véleménye szerint fontos szerepe van az újraiparosításnak - ahogy arra a magyar gazdaság bebikázása kapcsán is utalt -, az oktatási forradalomnak, a demográfiai forradalomnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG