2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Társadalmi érzékenyítés, a piac, a kutatók, az üzleti szféra és az egyetemek együttműködését szabályozó keretrendszer és egy MI-térkép is a csomag része lesz.

Az ősz folyamán várhatóan elkészül a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó akcióterv - mondta a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója.

A hétfőn megjelent interjúban kijelentette, hogy "a mesterséges intelligencia által dominált, előttünk álló időszakban egy ország versenyképessége nagyban fog függni a nemzeti adatvagyon hatékony hasznosításától". Ezért ki kell alakítani a megfelelő szabályozási környezetet - tette hozzá.

Az akciótervet részletezve elmondta: szükség lesz egy olyan keretrendszerre, amelynek segítségével szabályozott és gördülékeny módon tudnak együttműködni a piaci szereplők a kutatóintézetektől az üzleti szférán át az egyetemekig, illetve az állami szektorig. A társadalmi érzékenyítésre szintén nagy hangsúlyt fektetnek, mert alapvető szempont, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a szóban forgó technológia gazdasági és társadalmi átalakulásra gyakorolt hatásai. Készítenek egy MI-térképet is, amelyen beazonosítják a területen tevékenykedő szereplőket.

Jakab Roland elmondta, hogy több európai uniós tagországban - köztük Németországban és Franciaországban - már készült MI-stratégia, de számos tagállamban még nyoma sincs ilyen dokumentumnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:49
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Az ukrajnai háború után az egész EU visszatér az orosz gázhoz”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 17:44
Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilap hírportálján csütörtökön megjelent interjúban.
Makro / Külgazdaság A WHO nemzetközi jelentőségű vészhelyzetté nyilvánította a kongói ebolajárványt
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:52
A Kongói Demokratikus Köztársaságban terjedő ebolajárvány során regisztrált esetek száma valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, és igen csekély az esély arra, hogy három hónapon belül hatékony és biztonságos védőoltást fejlesszenek ki a vírus Bundibugyo-törzse ellen – figyelmeztetett a járványügyi felkészültséget szolgáló innovációk támogatására alakított Koalíció a Járványügyi Innovatív Felkészülésért (CEPI) igazgatótanácsának elnöke.
Makro / Külgazdaság Magasabb infláció, még erősebb forint: itt a friss előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:33
Az iráni válság a magyar gazdaságnak sem kedvez, de biztató jeleket is látnak a szakértők: megérkezhetnek az uniós források, az euróbevezetés híre pedig erősíti a bizalmat az ország iránt – írja az Mfor.hu.
Makro / Külgazdaság Így döntött az EU Orbán Viktor és a beperelt médiumok jogvitájáról
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:53
Nem alkalmazható visszamenőleg az Európai Unió médiaszabadságról szóló rendelete azokban a sajtó-helyreigazítási ügyekben, amelyek még a szabályozás teljes hatálybalépése előtt indultak.
Makro / Külgazdaság Vegyes, de reális évet jósol az Európai Bizottság Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 14:30
Az Európai Bizottság 2026. tavaszi gazdasági előrejelzése: lassul a növekedés, mivel az energiasokk felhajtja az inflációt. 
Makro / Külgazdaság Ennek nem fognak örülni a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Makro / Külgazdaság Kijutott hatmillió hordó olaj a Perzsa-öbölből
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:39
Ázsia felé tartanak a szupertankerek.
Makro / Külgazdaság Tényleg korlátoznák, hányszor lehet valaki miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 19:32
A kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában a Tisza-frakció két tagja szerdán.
Makro / Külgazdaság Egyre több magyar váltaná le Sulyok Tamást
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 17:27
A végkielégítések ügyében is nagy a kormányzati tervek támogatása. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG