2p
A Nemzetközi Valutaalap rontott az ukrán gazdasággal kapcsolatos inflációs várakozásain.

A Nemzetközi Valutalap (IMF) az eddig vártnál magasabb inflációval számol Ukrajnában, ugyanakkor nem változtatott az ország gazdasági növekedésével kapcsolatos korábbi előrejelzésén. Az IMF azt közölte, hogy 1,3 százalékponttal 12,8 százalékra emelte inflációs várakozását, ugyanakkor 2 százalékon tartotta a gazdasági növekedésre vonatkozó becslését.

Az IMF jövőre 10 százalékos, a rákövetkező évben 7 százalékos inflációt vár Ukrajnában, ahol a GDP 2018-ban várhatóan 3,2 százalékkal, 2019-ben pedig 3,5 százalékkal nő. Az idei 9,5 százalékos munkanélküliség az IMF előrejelzése szerint jövőre 9,3 százalékra, 2019-ben pedig 8,8 százalékra mérséklődik.

Az IMF szerint az ukrán államadósság idén a GDP 86,2 százaléka lesz, ami jövőre 83,5 százalékra, a rákövetkező évben pedig 77,9 százaléka csökken. A Nemzetközi Valutaalap szerint a belső kereslet idén és a következő két évben egyaránt 4 százalék körüli mértékben nő.

Mit mutatott eddig Ukrajna? Ukrajnában októberben az éves infláció 14,6 százalék, havi összevetésben 1,2 százalék volt. A GDP az idei második negyedévben 2,3 százalékkal, az első negyedévben 2,5 százalékkal nőtt éves szinten. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, 2016-ban először jegyeztek fel bővülést négy év után.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG