5p
Tavaly január óta kedvezményes, 5 százalékos áfát alkalmaznak az éttermi étel és a helyben készült alkoholmentes italok fogyasztására. Hamar kiderült, az áfacsökkenés után nem a vendégek számlája lett alacsonyabb, hanem a vendéglátósok jártak jól: főleg bérekre és az elmaradt fejlesztésekre fordíthatták a „megspórolt” áfát. Eltelt egy év, az éttermi étkezés tovább drágult. Megnéztük, mire ment az áfacsökkenésből származó többletpénz.

A kormány két lépcsőben csökkentette a helyben történő étel- és alkoholmentes italok fogyasztását terhelő általános forgalmi adót. Elsőként 2017. elejétől 27-ről 18-ra, 2018. január 1-jétől pedig 18 százalékról 5 százalékra csökkent az áfakulcs.

Az éttermeket persze senki sem kötelezte arra, hogy az áfacsökkentést továbbadják a vendégeknek, így aztán pár hónap után ki is derült: a vevőkig nem jut el az árcsökkenés. Az új éttermi áfakulcs hatására nemhogy mérséklődtek, még nőttek is az árak – írta az mfor.hu tavaly májusban. Ezt alátámasztotta a Nemzetgazdasági Minisztérium (ma Pénzügyminisztérium) Brüsszelnek benyújtott konvergencia programban írt elemzése is, amely szerint:

„Becsléseink szerint az áfacsökkentések nagyobb része megjelent az internet, a sertés és a baromfi fogyasztói árában. A friss tej és a tojás árában az áfacsökkentés körülbelül fele érvényesült, míg az éttermi szolgáltatások körében az áfakulcs mérséklése nem jelent meg az árakban.”

A kormányzat egyébként az áfacsökkentésért cserébe az ágazatban dolgozók bérének már rövid távon is jelentős emelését várta a vállalkozásoktól.

Közel 6 százalékkal drágultak az éttermek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb inflációs adatsora szerint az éttermi étkezés (nem előfizetéses) 2018 decemberében 5,9 százalékkal volt drágább, mint 2017 decemberben, tehát amikor még a magasabb, 18 százalékos áfát alkalmazták az éttermi szolgáltatásokra. A KSH által kimutatott közel 6 százalékos növekedést Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint több tényező is eredményezhette, többek között a gazdaság fehéredése, az a bevételek és a jövedelmek tekintetében végbemenő komolyabb tisztulási folyamattal is magyarázható.

Nem mindenre vonatkozikIdőközben tisztázódott a kedvezményes áfakulcs alá tartozó szolgáltatások, tételek köre is. Korábban volt abból némi félreértés, hogy például a rendezvények esetében, büféknél, a közétkeztetésben, az elvitelre történő étkezésnél, házhoz szállításnál is lehet-e érvényesíteni a kedvezményes áfát. Az 5 százalékos kulcs kizárólag a helyben fogyasztott ételre és a helyben készített alkoholmentes italokra (például káva, tea, limonádé) vonatkozik. Nem tartozik ide például az ásványvíz és az üdítő.

„Aki értelmesen gondolkozott, az az áfacsökkentést teljes egészében visszaforgatta az üzletébe, részben bérekre, részben felújításokra, amik az elmúlt évek során elmaradtak. Senki nem gondolta és várta az árcsökkenést. Mindenki tudta, ez a két tétel fogja elvinni az áfacsökkentésből adódó plusz pénzeket” – mondta a MSZÉSZ elnöke a Privátbankár.hu-nak.

Az áfacsökkentés legfőbb hatását és eredményét Flesch Tamás abban látja, hogy a vendéglátóipari egységek meg tudták tartani a dolgozókat, hiszen a fizetések és ezáltal a járulékok annyira magasak lettek az utóbbi időben, hogy nem volt esélye a vendéglátóhelyeknek arra, hogy akár szakácsot, akár mosogatót találjanak. Nehéz volt elcsábítani őket.

A szakmai szövetség elnöke hozzátette: az elmúlt évben a bérek átlagosan 15 százalékkal nőttek a vendéglátóiparban. Persze különbségek vannak a régiók között, de még Budapesten belül is, például attól függően, hogy egy kis kifőzdéről vagy egy patinásabb étteremről van-e szó. Mindezeket figyelembe vége a legnagyobb bérnövekedés egyértelműen a szakácsoknál, mosogatóknál volt tapasztalható az elmúlt évben.

A MSZÉSZ elnöke szerint a cél, hogy minél több dolgozót haza lehessen hozni külföldről. A kivándorolt fiatalok, akik tapasztalatot, nyelvtudást szereztek, azok lássák, hogy olyan jövedelmi viszonyok vannak idehaza, amiért érdemes hazajönni. Erre már most is vannak példák, de egyelőre főleg vezető állásoknál fordul elő, hogy akár Angliából is visszajönnek Magyarországra dolgozni.

A Parlamentig sem ért el az áfacsökkentés

Az éttermi szolgáltatásoknál bevezetett kedvezményes áfa kapcsán kíváncsiak voltunk arra, hogy a Parlamentben működő étteremnél is megtörtént-e a csökkentés 2018. elején, átadták-e azt az Országgyűlés dolgozóinak, azaz az egyébként se túl magas árakkal üzemelő helyen is olcsóbban ehetnek-e a parlamenti képviselők, mint korábban. Szerettük volna azt is megtudni, hogy 2017. decemberéhez képest hogyan változtak az árak 2018. januárban, illetve az év egész során. A nyilvános adatok szerint a Mátra Party Kft. az üzemeltetője a Parlamentben és a képviselői irodaházban működő éttermeknek. Az Országgyűlés Sajtóirodája megkeresésünkre annyit közölt: az országházi protokoll szolgáltatások esetében egységáras szerződéseket kötöttek, nettó árakon. Hogy ez mit akar, arra nem tértek ki, de a szolgáltatások nem tartoznak az áfa-törvény által meghatározott kedvezményes adó alkalmazásához szükséges besorolásba, azaz az életbe lépett áfacsökkentést itt nem lehet érvényesíteni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG