2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A bruttó hazai termék első negyedévi előzetes adatait közölte a KSH, hoztuk a tavaly év végi szintet.

A mostani adat követte a trendet, a GDP így a 2018-as negyedévben 4,4 százalékkal növekedett, amely nagyjából megfelelt az elemzők várakozásának, amelyben viszont óriási volt a szórás: míg az ING vezető makrogazdasági elemzője, Virovácz Péter 3,8 százalékos növekedést várt, addig Raiffeisen Török Zoltánja 5 százalékos bővüléssel kalkulált.

Tavaly látványos, 4 százalékos növekedést láthattunk a magyar GDP-ben a megelőző év 2,2 százalékos növekedését követően, a naptárhatástól szűrt adat ráadásul ennél is erősebb, 4,2 százalék lett. A tavalyi negyedik negyedévben 4,4 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévi 3,9 százalékot követően, az év egészét tekintve pedig az egyéb rendkívüli tényezőktől megtisztított, úgynevezett szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott növekedés 4,9 százalékos volt.

Többtényezős játék

A mostani adat alakulásában több tényező is szerepet játszott, az ipar és a külkereskedelmi áruforgalom adatai például hűtötték a várakozásokat. Ahogy arról már írtunk, az ipari termelés az első kéthavi 5,4 százalékos növekedés után márciusban 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, és ezzel az első negyedévi növekedés 2,5 százalékos lett.

Az építőiparban hasonlóképpen 33,5 százalékos első kéthavi növekedés után a márciusi 1,4 százalékkal 19 százalékos negyedéves növekedés alakult ki.

Mindeközben a külkereskedelemben január-februárban még 210 millió euróval nagyobb volt az aktívum, mint egy évvel korábban, ami az első negyedévre 54 millió euró mínuszba fordult, így az áruforgalom nem járult hozzá a gazdasági növekedéshez.

Meglepő, amit Magyarország csinál

A londoni Capital Economics közgazdászai a múlt héten közzétett elemzésükben ugyanakkor úgy ítélték, hogy a közép-európai EU-gazdaságokban már tetőzhetett a növekedési ciklus, és idén fokozatos lassulásnak indul a növekedés. Ennek függvényében ők az idei év egészére 4,3 százalékos bővüléssel számolnak. Eközben a Morgan Stanley londoni elemzői az eddigi 3,5 százalékról 3,9 százalékra javították a magyar hazai össztermék (GDP) idei egész éves növekedésére adott előrejelzésüket, 2019-re pedig a 3,2 százalékos növekedést valószínű korábbi becslés helyett 3,3 százalékos növekedést várnak a magyar gazdaságban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG