2p
Nem jön új leállás, sikerült keresztülverni a költségvetést a szenátuson.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA,ALBIN LOHR-JONES)

Ahogy arról már tegnap írtunk, Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy ismét hagyja leállni a kormányzást, amennyiben a demokraták nem hajlandóak megszavazni a védelmi kiadások növelését és a bevándorláspolitikai reformokat. Erre azonban nem volt szükség, a demokrata párt frakcióvezetője, Chuck Schumer és a republikánusok vezetője, Mitch McConnel együtt jelentették be, hogy a szenátus elfogadta a költségvetési tervet.

Ennek értelmében a szenátus megszavaz két évre további 300 milliárd dollárt a Pentagon (védelmi minisztérium) és 80 milliárd dollárt a katasztrófa-elhárítási hivatal számára. Ez az összeg "hozzáadódik" majd a képviselőházban kedden elfogadott törvényjavaslathoz, amely biztosítja a kormányzati hivatalok működésének finanszírozását. Ezzel mintegy 1000 milliárd dollárt kapnak csak védelmi kiadásokra.

Nincs még minden lezárva

Most a törvényhozóknak csütörtök éjfélig kell elfogadniuk a kormányzati hivatalok és ügynökségek működésének finanszírozását biztosító törvényt. Ha a szenátusi szavazás eredménnyel is jár, akkor sincs még lezárva az ügy, ekkor még a képviselőháznak is szavaznia kell.

Mindemellett a demokraták körében továbbra is feszültség van, ráadásul a most kidolgozott egyezségben nincs szó az illegálisan bevándorló szüleik által gyermekként az Egyesült Államokba hozott és ott felnőtt, úgynevezett DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről. Ez már hosszú hónapok óta húzódik, és a korábbi kormányzati leállás is emiatt következett be, erről bővebben itt olvashatsz a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG