4p
Az amerikai elnök visszaélt hatalmával, hogy egy külföldi ország beavatkozását kérje a 2020-as amerikai elnökválasztásba.

A Fehér Ház megpróbálta "zároltatni az információt, hogy elsimítsa az ügyet" - ez áll annak a nyilvánosság előtt ismeretlen amerikai hírszerzési kiszivárogtatónak a jelentésében, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra a Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés ügyében.

A Trump és Zelenszkij közötti július 25-i beszélgetésről a Fehér Ház által szerdán nyilvánosságra hozott emlékeztető szerint az amerikai elnök többször is igyekezett nyomást gyakorolni ukrán hivatali kollégájára azért, hogy indítsanak vizsgálatot Ukrajnában demokrata párti riválisa, Joe Biden terhére az egykori alelnök fiának ukrajnai ügyletei miatt. Biden a jelenlegi amerikai elnök egyik fő politikai ellenfele és a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező pályázója az elnökjelöltségre.

Trump ügyvédje

A kiszivárogtató szerint Trump beavatkozása egyebek között abban állt, hogy "nyomást gyakorolt egy külföldi országra azért, hogy vizsgálódjon az elnök egyik fő belpolitikai riválisa ellen". "Az elnök személyes ügyvéde, Rudy Giuliani egy központi szereplő ebben az erőfeszítésben. William Barr igazságügyi miniszter látszólag szintén érintett" - fogalmazott jelentésében.

Volodimir Zelenszkij (Wikimedia Commons/Kvartal95)

A kiszivárogtató szerint több amerikai tisztségviselő is arról számolt be, hogy Giuliani Madridba utazott egy héttel az említett telefonhívás után, hogy Zelenszkij egyik tanácsadójával találkozzon, a találkozót pedig a két államfő közötti beszélgetés folytatásaként jellemezték.

"A telefonhívást követő napokban több amerikai hivatalos személytől  megtudtam, hogy magas rangú fehér házi tisztségviselők közbeléptek a telefonhívásról készült összes feljegyzés, különösen a hívás hivatalos, szó szerint leiratának +zárolása+ érdekében, amelyet a Fehér Ház válságtermében szoktak hagyományosan elkészíteni" - állította az augusztus 12-i keltezésű jelentésében a kiszivárogtató.

Nem ez volt az első eset

A forrás szerint "nem ez volt az első eset a jelenlegi adminisztráció részéről, hogy az elnök által folytatott beszélgetés leiratát titkosították a nemzetbiztonsági helyett inkább politikailag érzékeny információ védelme céljából.

A tisztviselők azt mondták a kiszivárogtatónak, hogy fehér házi ügyvédek "utasították" őket arra, hogy távolítsák el az elektronikus leiratokat abból a számítógépes rendszerből, amelyben az ilyen szövegeket általában őrzik koordináció, véglegesítés céljából, mielőtt a kabinetszintű tisztviselők elé terjesztik őket.    Az amerikai elnök percekkel a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: "A demokraták megpróbálják elpusztítani a Republikánus Pártot és mindazt, amiért kiáll. Fogjunk össze, harcoljunk keményen, mi republikánusok. Országunk sorsa forog kockán!".

Érzékeny ügy

Az üggyel kapcsolatban csütörtökön vallomást tett a képviselőház hírszerzési bizottsága előtt Joseph Maguire, a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) ügyvezető igazgatója, aki "példa nélkülinek" nevezte az esetet. Kijelentette: nem tud még egy olyan kiszivárogtatásról, amely "ennyire összetett és érzékeny ügyeket érintett volna".

Maguire, aki védelmébe vette a kiszivárogtatót, azt állítva, hogy "helyesen cselekedett", a bizottság előtt azt mondta: a jelentés szerint az elnök súlyos jogsértést követett el, de - mint fogalmazott - nem az ő dolga annak megítélése, hogy az állítások hitelesek vagy sem.

Trump a Zelenszkijjel folytatott beszélgetés során Hunter Bidenre utalt, aki a Burisma Holdings nevű gázipari cég igazgatótanácsában foglalt helyet - az EFE spanyol hírügynökség szerint havi több mint 50 ezer dolláros fizetésért -, miközben apja a Barack Obama előző amerikai elnök kormányzatának diplomáciai ügyeit intézte Kijevvel. Az AP amerikai hírügynökség szerint bár az időzítés aggályokat vetett fel korrupcióellenes aktivisták között, nincs bizonyíték arról, hogy a korábbi alelnök vagy fia jogsértést követett el.

A beszélgetés elmúlt napokban kiszivárgott részletei nyomán Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden este bejelentette: az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálatot Trump ellen. Pelosi azzal vádolta az elnököt, hogy megszegte hivatali esküjét, illetve elárulta a nemzet biztonságát és az amerikai választások integritását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
Makro / Külgazdaság Az orosz külügy ismét egy budapesti békecsúcsról beszél
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:16
Nyitottak arra, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump Budapesten találkozzon. Múlt héten Trump is arról beszélt, hogy örülne, ha Budapesten találkozhatna az orosz elnökkel.
Makro / Külgazdaság Csak úgy tűnik, hogy nincs, de Európának is lehet aduásza
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 14:52
Egyre inkább a racionalitás veszi át a szerepet az európai fenntarthatósági gyakorlatokban a zöld illúziók kergetése helyett. Az ESG-szempontok figyelembevétele ugyanis az adott cég üzleti megtérülése miatt fontos. A geopolitikai síkon pedig az új iparágak feletti kontroll az adott ország befolyásszerzését is elősegítheti. A Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében Wieder Gergő, a KPMG szakértője arról is beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok szorításában mi lehet az Európai Unió ütőkártyája.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG