3p
A munkavállalási céllal tartózkodási engedélyért folyamodók száma év végére drasztikus mértékben megugrott - derült ki azokból az adatokból, melyeket lapunk kért ki az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságtól.

A magyar munkaerőpiac az elmúlt bő egy évben vitathatatlanul elérte a csúcspontját, miközben a kétarcúság továbbra is jellemző rá. Míg a keleti megyékben az országos átlagnál magasabb a munkanélküliség, az ország más részén - főként a nyugati megyékben és Közép-Magyarországon - a munkaerő hiánya okoz problémát. Első ránézésre ugyan megoldásnak tűnhetne az országon belüli mobilitás fokozása és azon megyékből, ahol magasabb a munkanélküliség, oda irányítani a munkaerőt, ahol a munka van, a probléma ennél összetettebb. A piac kínálati oldalán megjelenő munkaerő szaktudása és képesítése ugyanis már egyre kevésbé egyezik meg azzal, ami a cégek keresnek.

Bár a kormány több intézkedést hozott már eddig is, melyek a hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósítását ösztönözte, mint például a nyugdíjasok visszaterelése a munkaerőpiacra, a közfoglalkoztatási programok szűkítése, ezek láthatóan nem voltak átütő erejűek. Az adatokból ugyanis az látszik, hogy a cégeknek nincs más lehetőségük, mint harmadik országból behozni a szükséges munkaerőt. Erre pedig egyre többen, egyre nagyobb számban kényszerülnek, ami azt jelenti, hogy a magyar munkaerőhiánnyal egyre nehezebben tudnak megküzdeni a cégek, annak mértéke egyre nagyobbá válik. Vagy a cégek igénye nő gyors ütemben a gazdaság növekedésével párhuzamosan.

Mindenesetre a tavalyi év utolsó négy hónapjában 157(!!!) százalékkal nőtt a munkavállalási céllal érkező külföldiek száma - derül ki az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) lapunk megkeresésére küldött válaszából.

"A benyújtott kérelmek közül 78 021 esetben jelölték meg a tartózkodási engedély céljának a munkavállalást, közülük ukrán állampolgárságú személyek kérelmezték a legnagyobb számban ezt a típusú tartózkodásra jogosító okmányt, összesen 45 148 fő adott be ilyen kérelmet" - tájékoztatott az OIF.

Ez pedig azt jelenti, hogy a legutóbbi, 2019. augusztusával záródó időszakhoz képest 157 százalékkal nőtt a munkavállalási céllal érkezők száma, akkor ugyanis még "csak" 49 699-en nyújtottak be ilyen kérelmet a magyar hatósághoz. A munkavállalási céllal érkezők számának lendületes növekedése 2017-ben kezdődött, akkor előző évhez képest majdnem a duplájára emelkedett a létszám, 14 500 után 24 500 nyújtottak be ilyen kérelmet a hatósághoz, 2018-ban még durvább emelkedés volt, majdnem 61 ezren akartak munkavállalás miatt itt tartózkodni.

Állampolgárságok szerinti lebontás alapján magasan az ukránok számára a legvonzóbb a magyar munkaerőpiac. Ugyan több évre visszamenőleges adatok nem állnak rendelkezésre, de tavaly augusztussal bezárólag a kérelmezők 59 százaléka (29 378 fő) volt ukrán állampolgárságú, év végére az arányuk csak minimálisan változott (57,8 százalék), a létszám azonban megugrott, 45 148-an voltak az OIF tájékoztatása szerint. Az év egészére vonatkozóan a kérelmek állampolgárság szerinti megoszlását nem osztotta meg velünk most az OIF, az augusztusi állapotból kiindulva gyökeres változást nem feltételezünk.

Az ukránok mellett meghatározó lehet még a szerb, vietnámi és kínai állampolgárok munkavállalási szándéka Magyarországon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter: Megtámadták a szuverenitásunkat!
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 12:53
A külügyminiszter szerint megvédik a rezsicsökkentést.
Makro / Külgazdaság „Nem lehetetlen a hosszú élet, de tenni is kell érte” – mondja Kóka János, a Doktor24 alapító tulajdonosa
Kormos Olga | 2026. április 5. 11:31
A hosszú élet titkáról, a longevity egyszerűen vagy kicsit nehezebben megvalósítható feltételeiről beszélt Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Részletes ábra érkezett a tojás áráról
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 09:07
Érdekesen alakult a tojás ára.
Makro / Külgazdaság Sorsdöntő adatok érkezhetnek még a választás előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 08:27
Szerdán jelenik meg a fogyasztói árak márciusi adata.
Makro / Külgazdaság Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 16:35
Az indiai finomítók 7 év után ismét olajat vásároltak Irántól, miután a közel-keleti háború leállította a szállításokat a Hormuzi-szoroson keresztül.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 13:30
Ukrajna egyszerre próbálja helyreállítani a háborúban sérült energetikai infrastruktúrát és újrapozicionálni a Barátság kőolajvezeték jövőjét – derül ki Volodimir Zelenszkij elnök legújabb bejelentéséből. Eközben az európai uniós finanszírozás körüli politikai vita egyre inkább blokkolja a folyamatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG