4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megkezdődnek az előzetes egyeztetések Németországban a nagykoalíció megújításáról. Az újabb közös kormány megalakításához 15 - köztük néhány igen súlyos - témában kellene dűlőre jutniuk a pártoknak az igen rövid, öt napos egyeztetés alatt.

Elkezdődött az egyeztetés a Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció megújításáról Berlinben vasárnap, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 104. napon.

Napokig tárgyalnak

A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egyaránt 13 fős küldöttsége a tervek szerint öt napon keresztül folytat előzetes egyeztetést egy újabb közös kormány megalakításáról.

A megbeszéléseket 15 téma köré csoportosítják. Az első helyen a

  • pénzügyek és adóügyek,
  • a második helyen a gazdaság, közlekedés, infrastruktúra, digitalizáció és bürokrácia nevű témakör áll,
  • a harmadik az energia, klímavédelem és környezetvédelem témaköre.
  • A "migráció/integráció" nevű témakör a kilencedik.

Az úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalás után a pártok külön-külön döntenek arról, hogy érdemes-e hivatalos koalíciós tárgyalást kezdeni. Ha nem sikerül megállapodni a közös kormányzásról, kisebbségi kormányt alakíthat a tavaly szeptemberi Bundestag-választáson győztes CDU/CSU pártszövetség, vagy előrehozott választást tartanak.

A Bild szerint a pártelnökök szerdai találkozóján - amelyen az egyeztetési folyamat menetrendjét véglegesítették - Martin Schulz, az SPD vezetője azt mondta, hogy politikai pályafutása végét jelentené, ha nem sikerülne megállapodni egy újabb közös kormányról. Horst Seehofer, a CSU elnöke megjegyezte, hogy szociáldemokrata kollégája nincs egyedül ezzel.

Megszülethet a megállapodás

A delegációk vasárnap az SPD berlini székházában kezdték el a tárgyalást. A pártelnökök az első ülés előtt derűlátóan nyilatkoztak. "Szerintem sikerülhet" a megállapodás - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke. Hangsúlyozta: pártjának célja egy stabil kormány megalakítása, annak érdekében, hogy "öt és tíz év múlva is jólétben, biztonságban és demokráciában éljünk".

Horst Seehofer kiemelte, hogy az előző kormányalakítási próbálkozáshoz, az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott tárgyalásokhoz képest "kevesebbet kell beszélni, és többet dolgozni", és nem szabad túllépni az egyeztetés lezárására kijelölt határidőt, január 12-ét. Hozzátette, hogy nagyon jó hangulatban kezdődnek a megbeszélések.

Martin Schulz azt mondta, hogy a Bundestag-választással új korszak kezdődött, amelyhez új politika kell. Kiemelte, szerinte a CDU/CSU-ban megvan a kellő akarat a konstruktív pártbeszédhez. A szociáldemokraták január 21-én rendkívüli kongresszuson döntenek majd arról, hogy továbblépjenek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába. Amennyiben sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val.

Az új kormány így várhatóan húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány.

A szeptemberi Bundestag-választás után a CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról. A pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány gondolata azért bukott el, mert az FDP november 20-án kivonult a tárgyalásokról. A liberálisok arra hivatkoztak, hogy a pártok elképzelései között nincs elég közös pont a közös kormányzáshoz.

Nem lesz egy egyszerű menet

"Szinte semennyire" nem egyeztethető össze fontos kérdésekben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) álláspontja - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1-en vasárnap azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán előzetes egyeztetés kezdődik Németországban a közös kormányzás folytatásának lehetőségéről.

Kiszelly Zoltán jelezte: a pártok rövid, körülbelül egyhetes időkeretet szabtak maguknak, és a nehéz témákkal kezdik. Ha mégis sikerülne megállapodniuk, a szociáldemokraták január végi kongresszusa adhatna felhatalmazást a valódi koalíciós tárgyalások elkezdésére.

A politológus szerint több az ellenérdekelt a pártokon belül, sokkal többen vannak, akik a tárgyalások kudarcában érdekeltek, mint azok, akik a sikerét szeretnék. A szakértő a várhatóan a legnagyobb vitát okozó témák között említette egyebek között az egészségügyi rendszer átalakítását, a migrációt, az adóreformot, illetve az energiapolitikát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG