2p
Jön az adatlavina - rögtön az év első hetén kiemelten fontos makroadatok érkeznek. Megtudhatjuk, lesz-e 760 milliárdos hiány a 60 milliárd forintos többletből, talpra tud-e állni a pocsék teljesítményt nyújtó magyar ipar, és hogyan áll a munkanélküliség, vagyis inkább a munkaerőhiány helyzete Magyarországon. A kiskereskedelemről és a feldolgozóipari kilátásokról szóló hírek már csak a habot adják a tortán.

Hétfőn publikálja a decemberi beszerzésimenedzser-indexet a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. Novemberben tizenegyedik hónapja jelzett bővülést az index, amelynek szezonálisan kiigazított értéke 56,6 százalék volt, az elmúlt egy évben a harmadik legmagasabb.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak 2016. novemberi alakulásáról szóló adatait. Októberben 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva viszont - három hónap csökkenés után - 0,6 százalékkal emelkedtek.

Csütörtökön publikálja az NGM gyorstájékoztatóját az államháztartás központi alrendszerének 2016 évi helyzetéről. Az első 11 hónapot 59,3 milliárd forintos többlettel zárta a központi alrendszer, miközben egész évre 761 milliárdos hiányt tervezett a kormány - az utolsó hónapra eszerint jó 800 milliárdos mozgástér maradt.

Ugyancsak csütörtökön közli a KSH a tavaly szeptember-novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. Augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 404 ezer volt, 138 ezerrel több mint egy évvel korábban. A munkanélküliség az augusztus-októberi három hónapban 4,7 százalék volt az egy hónappal korábbi 4,9 százalék után. A munkanélküliek száma egy év alatt 71 ezerrel, 219 ezerre csökkent a 15-74 éves korosztályban.

Pénteken publikálja a statisztikai hivatal első becslését a tavaly novemberi ipari termelésre és kiskereskedelemre. Tavaly októberben az ipari termelés 2,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 2,6 százalékkal nőtt októberben az előző év azonos időszakához képest.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG