2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma nyújtja be a 2014-es költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatot a parlamentnek. A célok teljesíthetőek, de vannak jelentős kockázatok is - a tartalékokat jól kell belőni.

A jövő évi költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számolt a nemzetgazdasági tárca. Varga Mihály korábbi közlése szerint feszes lesz a 2014-es költségvetés, amelyet a 2,9 százalékos hiány mellett 2 százalékos GDP-növekedéssel kalkulálva állítottak össze.

Giró-Szász András a jövő évi költségvetés tervezetéről elmondta: 2013-hoz viszonyítva például az egészségügyre 10,6 százalékkal, oktatásra 12,6 százalékkal, a közbiztonságra 3 százalékkal több forrás jut jövőre. Emellett a felzárkóztatás területén - amit a kormányszóvivő nagyon fontos feladatnak nevezett - 9,6 százalékkal lesz több forrás. Államkorszerűsítésre 17 százalékkal lesz több forrás és a gazdaságfejlesztésre is 8 százalékkal több pénz jut.

A Költségvetési Tanács teljesíthetőnek tartotta a kormány jövő évi, 2,9 százalékos GDP-arányos hiány-, és 2 százalékos növekedési célját, amely véleménye szerint a bővülés lehetséges tartományának felső sávjába tartozik. A testület ugyanakkor jelentős bevételi (elsősorban az áfánál) és kiadási kockázatokat is látott, ezért indokoltnak ítélték a megfelelő tartalékszint ismételt átgondolását.

Giró-Szász András elmondta: tartaléknak 120 milliárd forintos rendkívüli kormányzati keretet és egy 100 milliárd forintos országvédelmi alapot, összességében 220 milliárd forintot terveztek be.

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szombaton a Közgazdász-vándorgyűlésen úgy fogalmazott: „Nem tartom lehetségesnek, hogy választási költségvetés készüljön, nincs miből”.

Varga Mihály pedig úgy nyilatkozott: szerinte nem lesz megszorítás 2014-ben, nem kell újabb adó- vagy járulékemelésre készülniük a gazdaság szereplőinek; a költségvetés feszes lesz, abban a tárca számol a hús áfájának csökkentésével is, és egyetlen ágazat sem jár rosszabbul, mint idén. Elődje, Matolcsy György pedig az elmúlt 3 évről azt mondta a hétvégén: a kormány megszorítások nélkül kezelte a válságot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG