4p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy elemzés szerint a belsőégésű autók visszaszorulása sokaknak hátrányos lesz, de hát amikor az automobil elterjedt, akkor is rossz volt a lótenyésztőknek, fiákereseknek. Sőt, hogy közelebbi példát nézzünk, csak az internet hány iparágat megváltoztatott? Na de nézzük, kik is fognak most rosszul járni.

Az iránt egyre kevesebb a kétség, hogy a belsőégésű motorral ellátott autóknak leáldozik, hisz minden jel szerint eljutottunk odáig, hogy képesek vagyunk olyan akkumulátorokat gyártani, amelyek elegendő elektromos energiát tárolnak ahhoz, hogy egy autó megtegyen akkora távot két töltés között, amekkorát most két tankolás között.

100 évig mellőztük

Tulajdonképpen az elektromos motor megvolt már akkor is, amikor a belsőégésű motort kifejlesztették, és sokkal ésszerűbb lett volna azt használni, csakhogy az energiatárolás megoldatlan volt, az akkori akkuk még arra sem voltak jók, hogy beindítsák a motort, eleinte kurblizni kellett. Maradt a trolibusz, amelynek megérte felsővezetéket építeni, meg persze a jó öreg villamos, ami eleve kötött pályán megy, így senkit nem zavar, ha vezeték is van fölötte. Ugyanez a vonatnál érdekes módon később valósult meg, sokáig pöfögtek a gőzösök, majd a mérgező dízelek.

A belsőégésű motort 100 év alatt vég nélkül fejlesztették, de mint most az autógyári botrányok is mutatják, nem lehet úgy égetni, hogy környezetszennyezés se legyen, és az autó is rendesen menjen, főleg a dízeleknél. Így aztán ahogy elég jó lesz az akkumulátor és persze az ár is leesik a belsőégésű autók szintjére, indul a gyors csere. A JP Morgan elemzője most azt vizsgálja meg, ki lesz a folyamat vesztese, hisz a mai autózás óriási iparág nem csak az autógyáraknak, hanem az olajkitermelőknek, olajfinomítóknak, benzinkutaknak, szervizeknek, autókereskedőknek.

Gyors átállást vár

Az elemző azt mondja, hogy a folyamat még előbb is megkezdődhet, mint hogy az elektromos autók ára lecsökkenne a belsőégésűekére. Az újdonságért, kényelemért (nincs többé sebességváltás stb.), kisebb fenntartási költségért (jóval kevesebb alkatrész, jóval egyszerűbb szerkezet, motorolaj, hűtővíz sem kell) a vevők hajlandók lesznek magasabb árat is megadni, így a tömeges átállás az eddigi számításokhoz képest szerinte hamarabb is megindulhat. A konkrét becslés: az eladások 35 százaléka lesz elektromos autó 2025-ben, 48 százaléka 2030-ban.

A vesztesek

Az elemző elsőként a szerviz iparágat emeli ki: miután az elektromos autóban csak elenyésző számú mozgó alkatrész van a belsőégésűhöz képest, jóval egyszerűbb a fenntartása, a költség mindössze a tizede, és ezért az élettartama is hosszabb lehet. Ez a kereskedőknek, akik bevételének jelentős részét teszi ki az eladás utáni szervizelés, komoly érvágást fog jelenteni. Ráadásul hosszabb távon az autóeladások száma is csökken, ha hosszabb lesz az élettartam, igaz, hogy amikor a roham megindul majd az elektromos autókért, nagyon megugrik, hisz sokan előrehozzák a tervezett autóvásárlást.

Persze ha kevesebb az alkatrész, a gyártóknak és főleg a beszállítóknak is kevesebb dolga lesz (de hát ezért is lesz olcsóbb maga a jármű, ha már az akku nem lesz aranyáron). A legnagyobb csapás azonban az olajipart éri, miután ma a világ olajfogyasztásának 20 százalékáért a személyautók felelősek, az olajfinomítási iparágban pedig értelemszerűen jóval nagyobb hányadot képviselnek.

De mi lesz a jövedéki adóval?

Az elemző szerint a fogyasztók is jól járnak majd, miután most rengeteget költenek benzinre és gázolajra. Azt persze nem tudjuk, hogy az áram mennyibe fog kerülni, hisz végső soron nyilván az autós fogja kifizetni, most csak átmeneti, promóciós ingyenebéd van, amikor egyes típusokat egyes helyeken ingyen lehet feltölteni. Azt a kérdést viszont nem boncolgatta az elemző, hogy mi lesz a főleg európai országok gigantikus költségvetési bevételével, ami most a benzin és a gázolaj hatalmas adójából származik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nemet mondott a magyar kormány – bukik az EU B-terve?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 12:39
A kötvénykibocsátást elutasította Magyarország.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés született Magyarországról, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 08:13
Megtörtént az év utolsó hitelminősítő felülvizsgálata.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen, hogy milyen kartellezést lepleztek le a magyar hatóságok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 11:24
Tiltott módon egyeztettek az érintett cégek.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: kiábrándító képet adnak gazdaságunkról a legújabb GDP-adatok
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:59
Lényegében 2022 nyarától nem képes érdemi növekedést felmutatni a magyar gazdaság.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb benzint hoz a Mikulás az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 10:22
Az átlagárak tovább csökkenhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjött az adat, ami eldöntheti, hogy merre mozdul a GDP az év végén
Imre Lőrinc | 2025. december 5. 08:30
Éves szinten nagyobb a csökkenés a szeptemberi mutatóhoz képest, havi alapon viszont ismét enyhén bővült az ipar teljesítménye októberben.
Makro / Külgazdaság Van egy kis gond: csak első ránézésre jött jó hír az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 16:40
Felemás számokat közöltek.
Makro / Külgazdaság Felemás számok jöttek az euróövezetből, mi történt a kiskereskedelemmel?
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 14:11
Stagnálás és növekedés is volt.
Makro / Külgazdaság Megint zsebrevágott 190 milliárdot az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:37
Pedig előzetesen 80 milliárddal is megelégedett volna. A kamatokkal is lejjebb lehetett kicsit menni.
Makro / Külgazdaság Megint változik a benzinár pénteken
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 12:08
Sőt, a gázolajé sem marad ugyanannyi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG