2p
Az amerikai külügyminiszter nem számít a Katar körül kialakult válság gyors rendezésére.
Rex Tillerson. (Kép forrása: EPA)

Rex Tillerson a Bloombergnek adott interjút azelőtt, hogy hétvégén Szaúd-Arábiában és Katarban is tárgyal, majd onnan Pakisztánba és Indiába látogat.

A tárcavezető elsősorban Szaúd-Arábiát és szövetségeseit okolta a helyzetért. Mint fogalmazott: Rijád és szövetségesei nem akarnak párbeszédet folytatni Dohával.

A szaúdiak tehetnek az egészről?

Valójában nem várok gyors megoldást - szögezte le, hozzátéve hogy a válság egyes szereplőiből hiányzik az akarat a rendezésre. Véleménye szerint most Szaúd-Arábián lenne a sor, hogy lépjen, hiszen Katar világosan kifejezte, készen áll a tárgyalásokra.

A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok szerepe az, hogy biztosítsa a kommunikációs csatornák lehető legnagyobb nyitottságát, valamint azt, hogy az üzeneteket senki ne értelmezze félre. Tillerson leszögezte: mi készen állunk mindenre annak érdekében, hogy elősegítsük a közeledést, de ebben a stádiumban ez egyelőre valóban csak az érintett országok vezetőitől függ.

A Szaúd-Arábia és több arab ország június elején szakították meg kapcsolataikat Katarral, arra hivatkozva, hogy az emírség „támogatja a terrorizmust” és túlságosan is baráti a viszonya Iránnal. Katar tagadta a terrorizmus támogatását, és azzal vádolta meg az ellene fellépő országokat, hogy Katar szuverenitását fenyegetik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG