2p
Orbán Viktor szerint most két fontos cél van: a foglalkoztatás javítása és a rezsiharc.

Két cél van

Szamárság arról beszélni, hogy mitől javul a foglalkoztatottság - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában. A válasz egyszerű a miniszterelnök szerint: azért javul a foglalkoztatottság, mert többen dolgoznak. Elhagytuk ugyan a 4 milliós számot, de a cél az 5 millió. Még mindig sokan vannak, akik nem tudják munkából fenntartani magukat, pedig dolgoznának. 

A fejlettebb, nyugati országokban többet keresnek, mint a magyarok, mégis ugyanazokat a díjakat fizetjük a különböző szolgáltatásokért - a kormányfő szerint ezért van szükség a rezsiharcra. A miniszterelnök úgy látja, hogy mivel a szolgáltatók kihasználják kvázi monopolhelyzetüket, ezért az áremelkedéseket meg kell fékezni. A piaci verseny megteremtését nem említette lehetséges megoldásként. A megélhetés a legfontosabb ezért a cél most, hogy legyen munkája az embereknek és alacsony legyen a rezsi - mondta a kormányfő.

Kis siker az államadósságharcban

A kormányfő a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában kiemelte a magyar külkereskedelmi mérleg tavalyi rekordját is, szerinte a forint mostani árfolyammozgása ellenére azért nincs baj, mert az ország több árut állít elő és ad el külföldön, mint amennyit behoz. Összességében mi nem szorulunk külföldi finanszírozásra,  legfeljebb az adósság megújításában, ezért stabil a magyar gazdaság.

A kormányfő elmondta, hogy államadósság-csökkentést szeretett volna elérni, de a kedvezőtlen külgazdasági környezet miatt ez nem sikerült. A cél az volt, hogy 72 százalékig vigyék le az államadósságot. Orbán Viktor hozzátette: azért kell leszorítani az államadósságot, hogy több pénz maradjon Magyarországon.

A miniszterelnök megismételte egyúttal, hogy továbbra is az egyszámjegyű jövedelemadó híve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG