2p
A Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján beszélt a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint ma csak az nem üzletel Kínával és kínai vállalatokkal, aki "szándékosan becsukja a szemét". A kormányfő ezt a Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján mondta kedden, a Pest megyei Biatorbágyon.

"Csak az az ország fog talpon maradni, és válhat a válság utáni világ nyertesévé, amely nyitott Kína irányába, és ahol kínai cégek jelen vannak" - hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor, aki méltatta Közép-Európa és Kína szerinte hosszú időre biztosított gazdasági és kulturális együttműködését.

A keleti nyitás stratégiájára utalva hozzátette, hogy ma már Magyarországon és a magyar gazdaságpolitikában más szelek fújnak, "nemcsak nyugati, hanem keleti szelek is". Emlékeztetett például arra a megállapodásra, amelyet a múlt héten írt alá Li Ko-csiang kínai és Ivica Dacic szerb miniszterelnökkel a Budapest-Belgrád vasútvonal - kínai részvétellel megvalósuló - fejlesztéséről.

Megismételte egyúttal kormánya azon célját, hogy 2018-ra az Európán kívülre irányuló magyar export aránya - a jelenlegi 11-ről - 33 százalékra emelkedjen.

Alap, amelyre építhet

A miniszterelnök azt is mondta, hogy ma már bátran kijelenthető: aki Magyarországon ruház be, az biztos alapra épít, ugyanis sikerült lerakni egy modern, versenyképes magyar ipar alapjait, "a meginduló gazdasági növekedés számai pedig azt mutatják, hogy a számításunk bevált". Hétről hétre újabb eredmények és olyan pozitív visszajelzések érkeznek, mint amilyen a Huawei-beruházás is - közölte.

A központ megnyitása jelzi a kínai vállalat Magyarország és a magyar emberek iránti elkötelezettségét is - mutatott rá a kormányfő, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a Huawei a közvetlenül és közvetve foglalkoztatottak számát Magyarországon 2015-re szeretné a duplájára, körülbelül háromezerre emelni. Emellett már az elmúlt években meghirdetett egy saját ösztöndíjprogramot, és támogatta 75 magyar fiatal felsőfokú tanulmányait - jegyezte meg.

Orbán Viktor megemlítette végül azt a kormányzati célkitűzést, hogy Magyarország adhasson otthont a kínai cég következő innovációs központjának.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG