1p
Gazdasági elemzők kiemelték a megegyezési szándékot Orbán Viktor keddi országértékelő beszédéből, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök konkrétumok említése nélkül beszélt erről.

Hogy lesz ebből megállapodás?

Duronelly Péter, a Budapest Bank befektetési igazgatója szerint sok újdonság nem volt Orbán Viktor beszédében, különösen azt illetően, hogy a magyar politikának milyen a hozzáállása az európai együttműködéshez, illetve milyen a magyar vezetés kompromisszumkészsége az EU/IMF-hitelkeret aláírása érdekében. Elmondta: az ország azonban olyan gazdasági helyzetbe került, amely alapján újabb finanszírozási csomagra lesz szüksége, ugyanakkor a különutas gazdaságpolitika mellett a hitelszerződés aláírására nem nagyon lenne lehetőség.

 

 

A miniszterelnök elsősorban a gazdasági nehézségek köré építette a mondanivalóját, hangsúlyozva a változást a szocialista kormányzáshoz képest. A legnagyobb hangsúlyt a középosztály szerepe kapta, amihez kapcsolódva segítené a leszakadó rétegeket. Kerülte a leminősítések, gazdasági és politikai kudarcok említését. Az Európai Unió szerepéről és a hiteltárgyalásokról is csak érintőlegesen beszélt, Wayne Gretzky viszont főszerepet kapott. Részletek >>

Duronelly Péter szerint az elemzők azt várják, hogy az az ellentét, ami a politikai elvek és a pillanatnyi gyakorlat, illetve a csomag aláírásához megszabott előfeltételek között van, hogyan oldódik fel, ám erre a kormányfő beszédéből "se pro, se kontra" nem lehetett választ kapni. "Arra választ kaptunk, hogy a tárgyalásokra hajlik a magyar politika, de arra nem, hogy ez elegendő-e a megegyezéshez" - fűzte hozzá a Budapest Bank befektetési igazgatója.

Kiemelte, hogy a miniszterelnök egyértelműen kiállt az egykulcsos szja mellett. Vagyis az látszik, hogy a magyar fél álláspontja szerint az egykulcsos szja-t tekintve nincs helye kompromisszumnak - mondta. Megjegyezte azt is, hogy Orbán Viktor változatlanul kiállt az államadósság csökkentése és a költségvetési hiány alacsonyan tartása mellett.

83 százalékos Széll Kálmán-terv

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője is úgy vélte, hogy a kormányfő beszéde gazdaságpolitikai szempontból nem tartalmazott sok újdonságot. Arra azonban felhívta a figyelmet: amikor Orbán Viktor a Széll Kálmán-terv 83 százalékos teljesítéséről szólt, vélhetően beleértette az ez évre szóló költségvetési intézkedéseket is. A CIB Bank elemzője is figyelemre méltónak nevezte, hogy a miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos szja mellett. Emellett Orbán Viktor megerősítette, hogy a kormány a költségvetési fegyelem betartásához ragaszkodik, ami fontos jelzés a befektetőknek, és a miniszterelnök arra is utalást tett, hogy készek a megegyezésre az EU/IMF-hitelkeret érdekében - tette hozzá.

Új stílus

Az MKB Bank vezető elemzője szerint egy évértékelő beszédtől konkrétumokat nem lehetett várni, így inkább a beszédből kihallható üzeneteket lehet értékelni. Kondrát Zsolt szerint a kormányfő a korábbi szakasz lezárását, egy új, konszolidációs szakaszt hirdetett meg, ami új stílust is jelent. Mivel a befektetőket, a többségi külföldi tulajdonú bankokat és a multinacionális cégeket igen kedvezőtlenül érintették a 2010-2011-ben bevezetett válságadók, őket kívánta megnyugtatni Orbán Viktor akkor, amikor ennek a gazdaságpolitikai kurzusnak a lezárásáról beszélt - vélekedett Kondrát Zsolt.

Az elemző ugyanakkor hiányolta a beszédből azokat a szükséges reformlépéseket, amelyekre még szükség lehet, különösen abban az esetben, ha a külső konjunktúra a jelenleginél is kedvezőtlenebb lesz, és a magyar gazdaság nem képes növekedni. Ebben az esetben ugyanis megszorításokra lehet szükség, amire a miniszterelnök nem készítette fel hallgatóságát - tette hozzá.

Kondrát Zsolt úgy érzékelte, bár az EU/IMF-megállapodásról direkt módon nem beszélt a miniszterelnök, "virágnyelven a megegyezési hajlandóságot jelezte".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG