3p
Kiderült, az állandó, folyamatos letelepítésektől tart a miniszterelnök leginkább a menekültválság kapcsán, ez ellen szól igazából a kvótaellenes népszavazás, bíróságra az 1294 menekült miatt megyünk. A görögök szabályszegők, de valaki védi őket, a törökhöz pedig koldulni jár az EU. Andy Vajna pedig a legbátrabb magyar.

Saját költségen védekezünk

Merkel-interjúra reagálva kezdte szokásos pénteki rádióinterjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: arra vonatkozóan, hogy a német kancellár egységet akar a menekültválsággal kapcsolatban, a miniszterelnök elmondta: Magyarország a legvédettebb ország az EU-ban, mert elsőként lépett önállóan, ezt a többi tagország csak most ismeri fel.

A héten bejelentett 700 millió eurós támogatási alappal kapcsolatban elmondta, a bevándorlókkal szembeni hazai védekezés teljes költségét Magyarország állja, azt pedig nem tudni, mennyit kaphatna hazánk ebből a támogatásból - vagy, hogy kaphat-e egyáltalán - hiszen az EU-s pénzek mozgása átláthatatlan.

Szimpatikus görögök, de ezt azért ne

Ebből a támogatásból valószínűleg Görögországnak jár majd a legtöbb határvédelemre. Érthetetlen ugyanakkor a miniszterelnök szerint, hogy a görögök miért kezelték ennyire félre a határvédelmet: bármennyire is szimpatikus, hogy szembeszállnak Brüsszellel, mégis ők azok akik folyamatosan megsértik a Schengeni Egyezményt.

A legrejtélyesebb viszont Orbán szerint, hogy ki az, aki megvédi a görögöket ennek ellenére. A kormányfő NATO- és német érdekeket vélt felsejleni a háttérben. Nem tűnik logikusnak, hogy amíg a koalíciós erők Szíriában és Irakban harcolnak a terrorizmus ellen, addig a határvédelemre vajmi keveset adnak itt és szinte bárkit beengednek. "Nem csinálunk Európát - ebben az értelemben - Magyarországból" - mondta arra vonatkozóan, hogy a szigorú határőrizet továbbra is fennmarad.

Jöhet az állandó kvóta

A miniszterelnök azt sem érti, miért kell Törökországtól "koldulni" a védelmet a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb gazdaságának. A törökök mindent megtesznek. hogy EU-tagok legyenek, de a legtöbb tag ezt elutasítja, míg más tagország a vízummentességet adna a menekültek fékentartásáért. A magyar kormány erre azt mondja, hogy amíg a szomszédos ukránok, akikkel több megegyezés is van, nem utazhatnak így, addig a törökök se jöjjenek ellenőrzés nélkül.

Orbán legnagyobb félelme a március közepén tartandó EU-csúcs, ahol bemutatják azt a tervezetet, ami a menekültek állandó és folyamatos elosztásáról szólna. A kvótaellenes népszavazás erre irányul, míg a mostani 1294 ember betelepítését a bíróságon támadja Magyarország. Elmondta, az ország fejlődése az, ami veszélybe került a menekültválsággal kapcsolatban, ennek védelmét kell szem előtt tartani, amikor szembe megyünk Brüsszellel, vagy megerősítjük a kerítéseket. A kormányfők jövőheti uniós találkozóján szerinte komolyabb előrelépés nem lesz, mindössze a törökökkel történő együttműködés konkretizálódhat tovább.

Kösz, Andy

A Nemzeti Filmalapnak elvitathatatlan szerepe volt a miniszterelnök szerint abban, hogy Nemes Jeles Lászlóék Oscar-díjjal térhettek haza - jól jelzi ezt az is, hogy az interjú alatt a rendező nevét egyszer sem mondta ki Orbán, viszont Andy Vajna filmügyi biztos "a legbátrabb magyar", aki a kaotikus, átláthatatlan filmipart rendbe tette.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyiptomba készülnek: itt sem lankad az infláció
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 14:51
Egyiptomban 12,5 százalékra gyorsult az éves infláció októberben, miután szeptemberben 11,7 százalékra, több mint hároméves mélypontra csökkent – derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS hétfőn közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Zsiday Viktor: „Nem egy Jolly Joker Orbán és Trump pénzügyi csomagja”
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 13:44
Megszólalt az elemző az Orbán-Trump védőpajzsról.
Makro / Külgazdaság Október végén 3667,7 milliárd forint volt a hiány
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 12:51
Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3667,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Makro / Külgazdaság Amíg Trump az elnök, nem lesz szankció – mondja Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 11:35
Ez volt az év legfontosabb tárgyalása – mondta Orbán Viktor.
Makro / Külgazdaság Nagyon súlyos ára lesz az amerikai kormányzati szektor megbénulásának
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 16:47
Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt – jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter Trumpról és orosz hackerekről is beszélt a Financial Times-nak
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 14:10
Interjút közölt a Financial Times vasárnap a Tisza Párt elnökével.
Makro / Külgazdaság Szorítsa magához a pénztárcáját: minden kiderül az áremelkedésről és a szenvedő iparról
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 13:34
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről ad ki gyorsjelentést, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden a fogyasztói árak októberi alakulásáról számol be, csütörtökön az ipar szeptemberi adatainak második becslését, pénteken az építőipar szeptemberi adatait teszi közzé. Mindezek előtt pedig hétfőn kora reggel érkezik a Privátbankár Árkosár legfrissebb elemzése.
Makro / Külgazdaság Tovább nyílik a magyar társadalmi olló, az átlagember egyre többet költ élelmiszerekre
Vámosi Ágoston | 2025. november 9. 12:34
Hiába a reálbér-növekedés, az olló tovább nyílik: a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek. Az viszont a legalsó ötödre és az átlagemberre is igaz, hogy a jövedelme egyre nagyobb részét költi enni- és innivalóra. Tízből négy magyar továbbra sem teheti meg, hogy évente egy hetet nyaraljon, háromnak pedig nincs fedezete egy váratlan kiadásra.
Makro / Külgazdaság Addig küzdöttek Kínában, míg sikerült feltámasztani az inflációt
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 11:17
Kínában októberben enyhült a deflációs nyomás: a fogyasztói árak az ünnepi szezonban bővülő keresletnek köszönhetően visszatértek a növekedési pályára, miután korábban az év nagy részében negatív tartományban volt az infláció.
Makro / Külgazdaság Esőerdőbe épített út, méregdrága szállások: kezdődik az ENSZ éves klímacsúcsa
Vámosi Ágoston | 2025. november 9. 06:01
A kezdés előtti napokban foghíjasnak tűnik az ENSZ éves klímacsúcsa: Donald Trump és Hszi Csin-ping sem teszi tiszteletét az esőerdők mellé szervezett konferencián. Az Európai Unió az utolsó pillanatban fogadta el a 2040-es klímacéljait, magyar ellenszavazat mellett. Eközben az ENSZ főtitkára arról beszélt: a 1,5 fokos felmelegedés, és annak pusztító következményei már elkerülhetetlenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG