4p
Orbán Viktor szerint Európának nincs szüksége bevándorlókra, napokon belül nemzeti konzultáció indul a témában. A cél itthon továbbra is a teljes foglalkoztatottság, a miniszterelnök szerint vannak városaink, ahol ez már meg is valósult. A "szakmabelieknek" látniuk kellett a pilótajátékot - azt még nem tudni, a tisztességesekre mekkora terhet ró a kártalanítás, de hosszú évek alatt visszakaphatják pénzüket.
Orbán Viktor miniszterelnök (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Kezdődik a konzultáció a bevándorlásról

Az EU 28 minisztere tízpontos akciótervet állított össze a menekültválság rendezésére. A lista megvitatásán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A csütörtöki rendkívüli brüsszeli EU-csúcstalálkozón a magyar miniszterelnök amellett érvelt, hogy a tagállamok kapjanak minél inkább szabad kezet a saját problémáik megoldásához.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a mostani csúcs nem Magyarországgal foglalkozott, a tengeren érkező menekültek ügye közvetlenül nem érintenek minket, mivel nincsen tengerpartunk. Júniusban rendeznek majd olyan átfogó csúcstalálkozót, amin szóba kerülhet a szárazföld felől érkező bevándorlók kérdése is. Európa határait meg kell védeni - szögezte le Orbán, komoly rendészeti és katonai lépéseket kell tennie az EU-nak. Közben olyan politikát kell folytatni, ami segíti a menekülni vágyókat abban, hogy ott maradhassanak, ahol születtek, ne keljenek útra milliók.

A bevándorlással kapcsolatos, korábban bejelentett nemzeti konzultáció kérdéseit jóváhagyta, a levelek postázása a napokban megtörténik - közölte Orbán Viktor. Egyetértenek azzal, hogy az illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni; azzal, hogy vissza kell őket toloncolni; azzal, hogy amíg itt tartózkodnak, munkát kell végezniük, hogy előteremtsék itt tartózkodásuk költségeit. Ezek a fő kérdések.

A tőlünk nyugatra lévő országok sem fogják a végtelenségig tűrni, hogy az illegális bevándorlók belépjenek az országukba - akit mi beengedünk, az hamarosan itt fog rekedni nálunk. Európának nincs szüksége bevándorlókra Orbán álláspontja szerint, más országok szerint viszont van.

Vannak városok, ahol már teljes a foglalkoztatottság?

A költségvetésről a miniszterelnök elmondta: a dolgok mostani állása szerint lesz fedezet az eddig bejelentett adócsökkentésre (szja, sertés tőkehús áfájának csökkentése, kétgyermekesek családi adókedvezményének növelése), de még dolgoznak a büdzsé tervén. Július első két hetére lehet kész költségvetése Magyarországnak.

A cél az, hogy minél inkább megérje dolgozni Magyarországon, valamint továbbra is a teljes foglalkoztatottság. 2018-2019 környékére 3 százalék körüli munkanélküliséget céloznak meg, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent - Orbán szerint vannak olyan városaink, ahol ez már megvalósult.

Egyelőre a sertés tőkehús áfáját tudják csökkenteni, de egyébként igaza van a baromfisoknak - jövőre elképzelhető, hogy a baromfihús áfáját is csökkentik majd.

Állami szervezet is bukott a brókerbotrányban

A bankadó csökkentése 2 vagy 3 lépésben valósul meg - bár még így is Európa legmagasabb banki terhe lesz ez adó. Jogi kötelezettséget ugyan nem vállaltak rá a bankok, hogy cserébe élénkítik a hitelezést, de a szándékuk megvan erre.

Még nem tudni, a brókercégek ügyfeleinek kártalanítása mekkora terhet ró a bankokra. Évek alatt majd visszakaphatják a kártalanításra fordított pénzt - igaz, van vita arról, hogy ez az EBRD-vel kötött megállapodásba ütközik-e. Orbán Viktor szerint a szakmabeliek ugyan nem felelősek a csalók tevékenységéért, de látniuk kellett volna a szabálytalanságokat.

Állami szervezeteknél, önkormányzatoknál is folyik a vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy kerülhetett közpénz a csaló brókercégekhez. Egyelőre az önkrományzatok mellett egy érintett állami szervről tudnak: a tartalékgazdálkodási igazgatóság 4-500 millió forintot bukott el egy szabálytalan ügyleten a Hungária Értékpapírnál. Elbocsátások már történtek az ügyben - mondta a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG