3p
A britek maradása mellett kampányol a magyar kormány.

Frissítés 2016.06.20.: Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az alábbiakat közölte lapunkkal:

Orbán Viktor következetesen azt az álláspontot képviseli - a visegrádi országok kormányfőivel közösen -, hogy Európa erősebb a britekkel együtt, és mi örülünk annak, hogy egy ilyen nagy nemzettel egy szövetségben lehetünk. Ez részben megtiszteltetés, másrészt komoly erő - mondta el több fórumon is a miniszterelnök. Mi is erősebbek vagyunk, ha a britek bent vannak az Európai Unióban. Orbán Viktor azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy nem akarjuk mi megmondani a briteknek, hogy mit tegyenek, hogyan döntsenek. A britek a saját szempontjaik alapján hoznak egy döntést, és mi ezt el fogjuk fogadni.

A magyar kormány hirdetésével kapcsolatban pedig a kormányszóvivő közölte a részleteket.

Érdeklődtünk a Daily Mailnél is, hogy mennyiért adják az egyoldalas hirdetési felületet a lapban, ha válaszoltak, frissítünk.

A magyar kormány Nagy-Britannia európai uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentetett meg hétfőn a brit sajtóban.

A Daily Mail című konzervatív napilaphétfői kiadása által közölt egész oldalas hirdetés Orbán Viktor miniszterelnöknek a brit választókhoz szóló üzenetét tartalmazza.

"A döntés az Önöké, de szeretném, ha tudnák, hogy Magyarország büszkén áll Önök mellett az Európai Unió tagjaként" - áll a hirdetésben, amely alatt Orbán Viktor aláírása, felette a magyar címer, mögötte pedig a magyar zászló látható.

Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap az MTI-nek kiemelte, hogy Magyarország szerint Nagy-Britannia uniós tagsága azért fontos, mert az erős Európa a nagy tagállamok együttműködésével valósítható meg. A magyar kormányt sokszor vádolták Európa-ellenességgel, azonban mostani "pro-európai hozzáállása" is jól mutatja, hogy elszántan és szilárdan hisz az unió által elért eredmények fontosságában, még ha sok esetben másként is képzeli el a kontinens jövőjét - fejtette ki a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán elmondta, hogy a hirdetést eredetileg szombaton szerették volna megjelentetni, de két nappal elhalasztották a nyilvánosságra hozatalt, tekintettel a csütörtökön meggyilkolt munkáspárti képviselő, Jo Cox halála miatt tartott hétvégi nagy-britanniai kampánycsendre.

Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, miért gondolta úgy Orbán Viktor, hogy üzennie kell a briteknek, illetve azt is, hogy az egyoldalas hirdetés mennyibe került. Amint választ kapunk, közöljük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG