1p
Egy kisvállalkozó sem lépi át a 12 millió forintos bevételt az új szabályok szerint, ezért semmi értelme az online pénztárgép kötelező kiterjesztésének.

Nem generál adóbevételt, így felesleges lehet a kötelező online kassza kiterjesztése - írja a Magyar Nemzet keddi számában. A napilapnak nyilatkozó Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke szerint a januártól online kasszák bevezetésére kötelezett vállalkozók a kisvállalkozók tételes adóját (kata) fizetik, havonta 50 ezer forintot, jövőre már 12 millió forintos bevételig. Mivel ezt az összeget teljesen biztos, hogy nem lépik át, fölösleges a készülék, a drága szerkezet nem fog adóbevételt generálni.

Ahol viszont van helye

Zara László csak a gépjárműjavító műhelyeknél és a diszkóknál lát reális okot a kasszák alkalmazására. Mint mondta, a szervizek között sok olyan működik, ahol magas az adóelkerülés aránya. Január elejétől a taxisokat, az autószerelőket, a plasztikai sebészeket, a diszkóüzemeltetőket, a fitnesztermek és a patyolatok működtetőit kötelezik az online kasszák bevezetésére.

Hogyan adózunk 2017-ben? A Privátbankár összefoglalásából kiderül, kik lesznek a legnagyobb nyertesek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG