1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Csak a HSBC-nek legalább 300 millió dollárt kell lehúznia a lefolyón.

Ahogy arról már korábban írtunk, több nagy bank is tervez szakítani Londonnal még a kilépési tárgyalások lezárulta előtt, legutóbb a legnagyobb japán bank jelentette be, hogy Amszterdamba helyezi át az európai központját. A Bloomberg cikke azt latolgatja, hogy pontosan mennyibe is kerülne egy ilyen költözés a pénzintézeteknek. Kapaszkodjunk meg: sokba.

A HSBC nagyjából 300 millió dollárt kényszerül költeni a költözésre, ők a tervek szerint mintegy ezer alkalmazottal vonulnának át Párizsba – ez egyébként a teljes londoni állomány ötöde. Európa legnagyobb hitelezőjének ráadásul már most rányomja a Brexit a bélyegét a működésére, a második negyedévben mintegy 4 millió dollárt kellett költeniük a kilépési tárgyalásokból fakadó kiesésekre és konzultációra. Becslések szerint ráadásul további nagyjából 1 milliárd dollár árbevételtől eshetnek el, mire a kilépés teljesen lezárul.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
Makro / Külgazdaság Újra atomot kaphat Bajorország
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 13:27
Mini erőművek telepítését tervezi a tartományi kormány.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 12:37
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
Makro / Külgazdaság Közel négy évvel él tovább egy budapesti, mint egy észak-magyarországi ember
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:51
Hatalmasak a különbségek.
Makro / Külgazdaság 42 milliárd forintot kaptak vissza a pénztártagok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:09
Jelentős emelkedés.
Makro / Külgazdaság A Barátság vezetékhez nem jutott el, mégis hazatér a magyar vizsgálóbizottság
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:31
Orbán Viktor szerint így is elvégezték a feladatukat.
Makro / Külgazdaság Az USA és Japán megállapodott potenciális közös atomenergia-projektjükről
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 12:02
Az Egyesült Államok és Japán megállapodott egy, a Westinghouse és a japán atomenergia-berendezés-gyártók részvételével zajló potenciális közös atomenergia-projektben betöltendő szerepükről – mondta Dan Lipman, a Westinghouse globális üzleti kezdeményezésekért felelős elnöke szombaton a Reutersnek.
Makro / Külgazdaság Segítettek az uniós pénzek is – felminősítette Horvátországot az S&P
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:30
Egy fokozattal emelte Horvátország besorolását az S&P Global Ratings.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG