1p
Matolcsy György második monetáris tanács-ülésén sem okozott meglepetést: az alapkamatot ismételten megvágták, megint 25 bázisponttal. Az elemzők már inkább azt találgatják, hol lehet a kamatcsökkentési ciklus vége.

Újabb 25 bázispontos csökkentéssel a jegybank Monetáris Tanácsa 4,75 százalékra vágta az irányadó forintkamatot - soha nem volt ilyen mélységben az alapkamat. A döntés nem meglepő, az elemzők is arra számítottak, hogy folytatja a tanács a tavaly nyáron megkezdett enyhítési ciklust. A legtöbben most már inkább azt találgatják, hol lehet a kamatcsökkentés vége.



4 százalék alá is mehet a kamat?

Elemzők szerint ugyanis az inflációs kilátások javulásával tér nyílt a 4 százalék alatti vágásra is, így a kamatcsökkentés is "felgyorsulhat" akár. Vagyis a tanács lehet, hogy negyedszázadpontos csökkentésnél nagyobbra is elszánja majd magát. Most az elemzők többsége 25 bázispontos csökkentést várt, de a Barclays például elképzelhetőnek tartotta, hogy akár 50 ponttal, egyből 4,50%-ra vágják ma a kamatot. A romló növekedési kilátások és a várt inflációs pálya erre akár lehetőséget is adhat. Ugyanakkor a héten kinevezett Gerhardt Ferenc, új MNB-alelnök korábban hangsúlyozta, hogy óvatos monetáris politikára van szükség, így például nincs szükség 25 bázispontos vágást meghaladó lépésekre.

Árokszállási Zoltán

Az alapkamat akár 4% alá is süllyedhet, azonban ezek a várakozások nem biztos, hogy megalapozottak. Bizonyos mértékig vélhetően igen, mondja Árokszállási Zoltán, az Erste Bank makroelemzője. Mivel Magyarország külső adóssága és devizaadóssága még mindig számottevőnek mondható, ezért szerinte nem lehet túlságosan mélyre vágni az irányadó rátát. Kérdéses az is, hogy a múlt heti jegybankelnöki interjú után pontosan hogyan kívánják átalakítani a kéthetes jegybanki eszközt, aminek bejelentése érdemi forintgyengülést okozott. Ennek megfelelően az Erste szerint az alapkamat júliusig 4%-ra csökkenthető, utána azonban további kamatvágásra már várhatóan nem fog sor kerülni idén.


Köszönjük, Japán!

Bebesy Dániel

A döntéshozók márciushoz képest kedvezőbb helyzetben voltak, hisz mind a hazai, mind a nemzetközi fejlemények kedvezőbben alakultak, a hónap során erősödött a forint és mérséklődtek az állampapír piaci hozamok - mondja Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere. A ciprusi válság komolyabb negatív hatás nélkül elült, helyette az elmúlt hetekben minden a japán jegybank likviditásösztönző intézkedéseiről szólt. A piacokra érkező újabb hatalmas pénzmennyiség rendkívül jótékonyan hatott az árazásokra, különösen a fejlődő országok állampapírjai tudtak jelentősen erősödni. Ez a hatás a magyar állampapírok teljesítményén is meglátszott, az erősödés figyelemre méltó volt a hosszabb lejáratokon.

Bebesy szerint a kedvezőbb globális hangulat mellett hazai tényezők is támogatták a hozamok csökkenését.  Az infláció márciusban rekord alacsony, a jegybanki cél alatti szintre csökkent, és a hónap során az új jegybanki vezetés által bevezetett unortodox intézkedések sem igazolták vissza egyelőre a korábbi félelmeket.

A gyenge forint megfoghatja az MNB-t

Mi lesz a forinttal?

A döntést követően inkább a pozitív irányba fordulhat a hazai fizetőeszköz, hiszen egyes befektetők ezúttal is agresszívebb lépéstől félnek, így nyugtatóan hathat az óvatosabb vágás. Bár technikai elemzési szempontból nem túladott a forint, a 300-as szint erősen fogja az EUR/HUF kurzust, innen visszapattanásra számítunk  - vélik az Equilor elemzői. A forint a döntés után hirtelen felszúrt 302-ig, de most nem Matolcsy György ijesztett rá a befektetőkre >>>

A piac jelenleg további, több mint 100 bázispontos kamatcsökkentésre számít egy éves időhorizonton, amelynek eredményeként akár 3,5%-ra süllyedhet az alapkamat. A kilátásokat illetően két tényezőt érdemes figyelembe venni. Jelenleg a növekedési aggodalmak miatt a jegybankok nagy része kamatot vág, azonban vannak arra utaló jelek, hogy egyes országok már a végére értek az enyhítésnek. A brazil jegybank már emelt a hónap során, és a lengyel jegybank is azt kommunikálja, hogy nagy eséllyel végére értek a ciklusnak. Az esetlegesen változó trend az MNB mozgásterét is befolyásolja majd. A másik, hazánk esetében különösen fontos tényező a kamatvágásokkal párhuzamos devizagyengülésről szól. A forint is egyre gyengébb szintekre kúszik, egyre mérsékeltebb korrekciókkal, így mindig számolni kell azzal, hogy egy újabb devizagyengülési hullám már olyan szintekre löki a forintot, ahol nem lesz tér további vágásra.   

Bár most is akadtak olyan piaci szereplők, akik ennél nagyobb kamatvágást is elképzelhetőnek tartottak, de összességében a piaci konszenzussal megegyező döntés született - vélik az Equilornál. Az MNB ugyanis hazánkban még ismeretlen területen jár, így a rendszerváltás óta nem látott mélypontra eső márciusi inflációs adat (2,2%) és a hónap során sokat javuló ország kockázati megítélés ellenére csak óvatos lépést tett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi történt? Telített betli a kínai gazdaságtól
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 06:50
Több fontos szektorban is lassult, vagy éppen visszaesett a kínai gazdaság, amelynek vezetése azonban továbbra sem tesz le az 5 százalékos GDP-céjáról.
Makro / Külgazdaság Simor András: A bankadóval az Orbán-kormány első megszorító intézkedése már meg is történt
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. november 14. 05:44
A volt jegybankelnök, közgazdász a november 12-ei élő műsorunk vendége volt. Az 5. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 87. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Jöhet a vámtarifa, vége lehet az olcsó kínai áruknak
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:41
Az Európai Unión kívülről érkező csomagokra jön rá a tarifa. 
Makro / Külgazdaság Várják a jelentkezőket: 100 milliárddal megfejelték a kkv-k hitelkeretét
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:21
A kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében, ezért 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel
Makro / Külgazdaság Tizenegy milliárd dollár nyomtalanul eltűnt – a szegények bánták Trump és a demokraták csatáját
Kollár Dóra | 2025. november 13. 15:14
Véget ért a szövetségi rendszer leállása az Egyesült Államokban, amit a gazdaság és a társadalom is megszenvedett.
Makro / Külgazdaság Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:45
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is. 
Makro / Külgazdaság Még a választásokat is túléli a kamatstop
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 14:21
A kormány 2026 június végéig meghosszabbítja a kamatstopot, int mondják, így újabb 30 milliárd forintot hagy a családok zsebében.
Makro / Külgazdaság A kormánynak is fáj a bankadó duplázása, nincs papír az amerikai szankciók alóli mentességről
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 13:08
Nem volt más választás, mint emelni a bankadót. Csak szóban állapodott meg Orbán Viktor és Donald Trump, most kell majd tisztázni, miről is. Kormányinfó volt csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító növekedés a brit gazdaság harmadik negyedévében
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 12:43
Jelentősen lassult és a vártnál is sokkal alacsonyabb volt a brit gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy a Bank of England még az idén folytatja enyhítési ciklusát.
Makro / Külgazdaság Többet vártak az euróövezet ipari termelésének szeptemberi növekedésétől
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 12:21
Havi és éves összevetésben egyaránt nőtt az euróövezet ipari termelése szeptemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint, de alulmúlta az elemzői várakozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG