3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Theresa May szerint elfogadhatatlan Donald Tusk elutasító hozzáállása a javaslatokkal szemben.

Holtpontra jutottak a Brexit feltételrendszeréről szóló tárgyalások mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, majd elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát – mondta a brit miniszterelnök. Theresa May szerint ugyanakkor a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait nem fenyegetné az sem, ha a Brexit-tárgyalások megállapodás nélkül zárulnának.

Az állampolgárok biztonságban vannak

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azzal utasította el a brit javaslatokat, hogy azok negatívan hatnának az Európai Unió egységes belső piacára – May szerint ugyanakkor arra nem kaptak magyarázatot, hogy ez miért lenne így, és nem is tett ellenjavaslatot, így most patthelyzet alakult ki. A brit kormányfő szerint a Brexit tárgyalások késői szakaszában már elfogadhatatlan az egyik fél javaslatainak elutasítása magyarázat vagy bármilyen ellenjavaslat nélkül – amíg tehát az EU nem ismerteti, hogy számára melyek az igazi problémák, és ezekre nem javasol alternatív megoldást, addig nem lehet haladást elérni.

Új város lett a világ pénzügyi központja

London a Brexit miatt lemaradásba került. Részletek az oldalon >>>

Theresa May szerint érthető, ha a külföldi uniós polgárok aggódva mérlegelik, hogy az ő jövőjük szempontjából mit jelenthet a salzburgi csúcs kimenetele, és hozzátette: a Nagy-Britanniában élő és dolgozó több mint 3 millió külföldi EU-állampolgár jogosultságai ebben az esetben sem csorbulnának.

Jelenleg két olyan témakör van, amelyben London és az EU álláspontja nem közelít egymáshoz. Egyik a jövőbeni gazdasági kapcsolatrendszer, itt ugyanis az Európai Unió változatlanul mindössze két lehetőséget kínál: ha a britek továbbra is Európai Gazdasági Térség, illetve az EU vámuniójának tagjai maradnak, akkor tartaniuk kellene magukat az összes EU-szabályhoz, miközben nem tudnának más országokkal egyezményeket kötni saját igényeik szerint.

Egy perc alatt visszaesett az árfolyam

A másik egy alapszintű szabadkereskedelmi megállapodás, amely ellenőrzéseket vezetne be Nagy-Britannia és az EU határforgalmában. Észak-Írország e javaslat alapján azonban gyakorlatilag az EU egységes belső piacának tagja maradna, vagyis gazdasági értelemben véglegesen leválna az Egyesült Királyság többi térségéről.

Kutyaszorítóban: katasztrófával ér fel a Brexit-terv?

A volt külügyminiszter szerint a javaslatcsomaggal csak kiszolgáltatnák magukat az EU-nak. Tovább >>>

Az EU javaslata szerint Észak-Írország és Írország közös vámövezetet alkotna a Brexit után, amivel elkerülhető lenne a fizikai határellenőrzés visszaállítása. London ezt a javaslatot kezdettől határozottan elveti, azzal az érvvel, hogy így az Ír-tengeren jönne létre vámhatár Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.  May ezzel kapcsolatban elmondta: az EU-nak világosan kell látnia, hogy nem fogom semmissé tenni a népszavazás eredményét, és az országomat sem fogom feldarabolni.

A brit miniszterelnök kijelentésére napon belüli mélypontra gyengült a font a dollárral szemben péntek kora délután. A nyilatkozat előtt a font 1,3148 dollárt ért, mintegy 50 perccel később, 15.55 perckor pedig már csak 1,3069 dollárt. A font gyengült egyebek között a forinthoz képest is, hajnalban 364,45 forintot, röviddel 16 óra előtt 360,40 forintot ért egy font.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG