2p
Veszélyben érzik a közrendet és az ország biztonságát, készül a szükségállapot bevezetéséről szóló kormánytervezet Ausztriában.
Hegyeshalom, menekültek (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A Der Standard szerint az újabb menekülthullám érkezésével könnyen összeomolhat a közintézmények működése, mivel a menekültek alapellátását biztosító rendszer „rendkívül túlterhelt”. Amennyiben ez megtörténik, úgy a hatóságok azt sem fogják tudni megakadályozni, hogy az érkezők egy időre hajléktalanná váljanak.

Hatalmas a nyomás

Bár a balkáni útvonal lezárása miatt csökkent a benyújtott kérelmek száma, a becslések szerint csak Líbiában 500 ezer és egymillió között van azok száma, akik csak arra várnak, hogy Európába utazhassanak. A lap szerint az óriási áradat miatt akadozik az ellátás, a gyermekek védelme és iskoláztatása „alig megoldható”, míg a börtönökben és a befogadóközpontokban egyre gyakrabban támadnak etnikai, kulturális vagy szociális alapú konfliktusok.

Az osztrák vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy bevezessék-e a szükségállapotot, és ha igen, mikor és milyen formában. Amennyiben ugyanis ezt megteszik, úgy már az osztrák határnál visszafordíthatnák a menekülteket, ettől a lépéstől csak emberjogi okokból, például családegyesítés esetén térnének el. A rendeletet már a jövő héten jóváhagyásra és véleményezésre küldhetik az illetékes szerveknek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG