1p
Chikán Attila volt gazdasági miniszter szerint Magyarországnak mihamarabb meg kell állapodnia a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val, akkor is, ha nem kell felhasználnia az igényelt hitelt. Közben Cséfalvay Zoltán államtitkár megerősítette, hogy a kormány szándékai változatlanok.

A Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Chikán Attila az InfoRádióban arról beszélt, hogy Magyarország nemzetközi versenyképessége stagnál, a kilátások pedig kedvezőtlenek. Az IMF-fel kötött egyezségre szerinte akkor is szükség van, ha Magyarország nem használja fel a kapott pénzt. A Corvinus Egyetem tanára szerint ugyanis a magyar politikának sikerült olyan helyzetbe manőverezni magát az elmúlt néhány évben, hogy nagyon jelentőssé vált az országgal szemben a nemzetközi bizalomhiány.


"Lehet, hogy fafejűség, de a piacok ragaszkodnak ehhez a megállapodáshoz, még akkor is, ha az esetleg technikailag nem fog szerepet játszani. Viszont mi demonstráljuk vele az együttműködési szándékunkat, a pénzvilág pedig azt, hogy befogad minket együttműködésre. Ha ez megtörténik, akkor alacsonyabb hozam mellett tudunk kötvényeket, állampapírokat kibocsátani, és ezáltal finanszírozni a gazdaságot, lehet csökkenteni a költségvetési hiányt, és a pénzt növekedésre fordítani" - fogalmazott.

A volt gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország nemzetközi versenyképessége évekig csökkent, most stagnál, a kilátások pedig kedvezőtlenek. Emlékeztetett, hogy a nemzetközi versenyképességi rangsorokban Magyarország, 2001-2002-ben a volt szocialista országok között az első helyen szerepelt, 2008-ra már az utolsók lettünk, húsz-harminc helyet esve. Azt mondta: az elmúlt két-három évben kicsit visszakapaszkodtunk, ami azt jelenti, hogy a magyar gazdaság - bármilyen furcsán is hangzik ez - a válság ideje alatt relatíve jobban teljesített, mint más országoké.

További teret azonban nem tudunk nyerni, a kilátások pedig kedvezőtlenek abból a szempontból, hogyan tud növekedni és hatékonyabbá válni a következő években- tette hozzá.  A legrosszabb egyértelműen a kormányzati szektor megítélése volt 2001-2002-ben. Már akkor is komoly problémát jelentett az adó- és pénzügyi rendszer - ami döntően szintén kormányzati ügy. Ebben is megállt azonban a lecsúszás az elmúlt két-három évben, de nem látszik előremenetel sem. Nemzetközi összehasonlításban változatlanul költséges és nem hatékony a szociális ellátórendszer, az oktatás, az egészségügy - vagyis azok a strukturális reformok, amelyekről húsz éve beszélünk, ma is aktuálisak.

Az egyetemi tanár szerint az Európai Unió több vezetője valóban kifejezetten rosszindulatú Magyarországgal, de ő úgy látja, hogy részben azért, mert megsértettük őket. Valahogy azonban mindenképpen nyugvópontra kell jutni ezekkel a nemzetközi szervezetekkel. Ha ők kimondják, hogy annyira jók vagyunk, hogy nincsen szükség a megállapodásra, az is sokat segít, csak ennek a valószínűsége csekély - vélekedett. Szerinte ugyanis az Európai Unió olyan intézkedéseket kifogásol, amelyek tényleg ellentmondanak az uniós elveknek és szabályoknak, vagy legalábbis értelmezhetőek így.

"Nem osztom az összeesküvés-elméleteket. Az EU nincs ellenünk, de azt sem lehet mondani, hogy jóindulatú lenne hozzánk. Bizonyos esetekben pedig kifejezetten rosszindulatú, és olyan dolgokat is számon kér, amelyeket más országoktól nem. A baj az, hogy sokat is teszünk ennek érdekében, mert alkalomadtán olyan kijelentések hangzanak el az ország vezetőinek szájából, amelyek kifejezetten elbizonytalanítóak, vagy pedig kifejezetten sértik az EU vezetőit. Ez nem jó tárgyalási alap" - fogalmazott Chikán Attila.

Közben Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára a Figyelőnek adott interjúban bizakodóan beszélt a tárgyalások kimeneteléről. Azt mondta, a piac folyamatosan áraz, ezelőtt két hónappal azt, hogy létrejön egy IMF-hitelkeret. A kormány álláspontja változatlan: érdekeltek vagyunk a mielőbbi megállapodásban. A tárgyalások megindulásához az EU által felvetett problémák tisztázása szükséges. A nemzetközi helyzetről az államtitkár azt mondta, hogy a görög helyzet valóban csillapodott kissé, de ettől még törékeny marad, így továbbra is szükségünk van a hitelkeretre. Ráadásul még néhány további dél-európai ország, például Portugália, szintén bizonytalan helyzetben van. Kérdés az is, hogy az Európai Központi Bank által megnyitott likviditási keret mire lesz elegendő.

Az ÁKK vezérigazgatójának ötletéről, amely szerint még a tárgyalások előtt ki kéne bocsátania devizakötvény Magyarországnak, azt mondta: Logikus, hogy egy megkötött egyezmény után menjünk ki a piacra, ugyanakkor logikus az is, hogy az ÁKK-val együtt figyeljük a piacot. Szerinte a forintárfolyammal az a probléma, hogy erősen ingadozik, így a gazdasági szereplők nehezen tudnak tervezni. Egy hitelmegállapodás képes stabilizálni az árfolyamot is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG