4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni az erőszakos, az európaiak akaratával ellentétes bevándorlási politikának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádióban.

Brüsszelt meg kell állítani

A tárcavezető szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája az, hogy az európai politikai elit olyan politikát folytat, amely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét és sokszor szembemegy az akaratukkal. Minden olyan politikai szerveződés, ország, ahol a politika az emberek akarata ellenére formálódik, "előbb-utóbb a végletekig meggyengül", és ez látható most az EU-nál is - vélekedett.

Úgy látja, az EU elhibázott politikája a bevándorlást illetően már az unió egységét is veszélyezteti, hiszen a brit népszavazás eredményét a brüsszeli bevándorlási politika egyértelműen befolyásolta nemkívánatos irányba. Ez is mutatja, hogy "Brüsszelt meg kell állítani", véget kell vetni az "erőszakos, az európai emberek akaratával ellentétes" bevándorlási politikának - hangsúlyozta.

Mint mondta, a brit népszavazás eredménye "egyértelműen sokkolta a kontinenst", de ezt a hatást arra kellene felhasználni, hogy Európa, az európai intézmények felébredjenek és végre világosan lássák, hogy az az európai politika, amelyet eddig folytattak - leginkább a bevándorlással kapcsolatban - nem tartható fenn. Az EU intézményei azonban ezt a sokkhatást nem a kedvező változás érdekében akarják kihasználni, hanem olyan politikát akarnak még inkább megerősíteni, amely az unió gyengítéséhez fog vezetni - magyarázta.

Ki lépne ki és ki maradna?

Egy friss felmérés szerint egy héttel a Brexit-népszavazás után    a magyarok csaknem kétharmada (64 százaléka) nem lépne ki az Európai Unióból. Közben a kormány Lázár János szavai miatt kényszerült magyarázkodásra - a miniszter ugyanis azt mondta, egy esetleges népszavazáson vagy nem szavazna, vagy a kilépésre voksolna.

Sorosozás nélkül nincs kormányzati kommunikáció

A külügyminiszter Soros György amerikai üzletembernek a bevándorlási helyzetre tett javaslatait illetően kijelentette: "egészen elképesztő", hogy egy milliárdos azt ajánlja, hogy az európaiaktól, pláne a közép-európaiaktól az EU intézményei vegyenek el pénzt, hogy abból az unióba érkező illegális bevándorlókat finanszírozzanak. Soros György javaslata több milliárd eurót venne ki Magyarország és a magyarok zsebéből, ugyanis azt javasolja, hogy a nekünk járó támogatásokat az EU nyirbálja meg - közölte. Úgy fogalmazott, "köszönjük szépen, mi ebből nem kérünk".

Soros György minapi állásfoglalását mindenki úgy tálalta, ahogy neki a legjobban tetszett - megnéztük hát, mit mondott valójában. Szerinte legalább 30 milliárd euró kell az európai menekültválság kezeléséhez. De ennek sokszorosa sem ártana, ezért adót kéne emelni, kiadásokat csökkenteni, minden tőlünk telhetőt megtenni, hiszen az EU létét fenyegeti veszély. Bírálta Merkelt, de nem támadta. Részletek itt >>

Szijjártó egyébként úgy látja, eleve hibás gondolat, hogy az uniónak bármilyen kedvező hatással járna a bevándorlás.

Szabadkereskedelem: nem kéne ész nélkül csinálni

A szabadkereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban kifejtette: a magyar gazdaság nyitott, a nemzetgazdaság teljesítményét a külgazdaság nagy mértékben befolyásolja, ezért a magyar gazdaságnak általában véve érdeke a minél szabadabb kereskedelem lehetősége. De védenünk kell a piacunkat, a gazdaságunkat, és "ész nélkül szabadkereskedelmet nem érdemes csinálni", megfontoltan, józan ésszel kell ebben a kérdésben is előrelépni - vélekedett. Hozzáfűzte: Magyarország elvi szinten támogatja az EU szabadkereskedelmi tárgyalásait, de mindig csak úgy, hogy az európai és magyar gazdasági érdekeket a lehető legjobban figyelembe kell venni.

Szijjártó Péter elmondta: a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt a brüsszeli elképzeléssel ellentétben a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG