3p
Maradt az alapkamat, de elemzők szerint sok múlhat az olajáron, az EKB döntésén és a közelgő felminősítéseken.


A jegybank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén változatlanul, 1,35 százalékon tartotta az alapkamatot. Részletek >>>>

Az előző ülés után kiadott közlemény szövege alapján is számítani lehetett a döntésre, továbbá Palotai Dániel, MNB ügyvezető igazgató múlt heti nyilatkozatában is megjegyezte, hogy nincs szükség változtatásra - közölte az adatokat kommentálva Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Este elemzői.

Az elemzők megjegyezték: az inflációs folyamatok továbbra is nyomottak, amelyek a laza monetáris politika fenntartását támogatják. Decemberben 0,9 százalékon állt az inflációs mutató éves alapon, miközben a tavalyi év egészében 0,1 százalékkal mérséklődött átlagosan a fogyasztói árindex. Az idei évben sem számítunk jelentős gyorsulásra, várakozásaink szerint 2016-ban sem sikerül elérni a jegybanki 3 százalékos célt, átlagosan 1,3 százalék lehet idén az infláció Magyarországon.

Még nagyon sokáig így marad

A jegybank jelenlegi kommunikációja szerint a teljes előrejelzési időhorizonton, azaz 2017 végéig változatlan maradhat a jelenlegi alapkamat. Ráadásul Palotai szerint akár még ennél tovább is a tartás mellett dönthet a Tanács (2018 első negyedév vége). Alapforgatókönyvben mi is változatlan kamatszinttel számolunk legalább 2017 első negyedévéig. Ugyanakkor nem zárják ki egy újabb lazítási ciklus indítását, legkorábban idén a második negyedévben. Ezt támogathatja a csökkenő olajár, illetve az Európai Központi Bank további lazító intézkedésekről dönthet márciusban. A márciusi felülvizsgált Inflációs jelentéssel párhuzamosan a jegybank kommunikációja is megváltozhat - közölték.

Okok, amiért nem nyúlnak a kamathoz

Kiss Mónika, az Equilor vezető elemző is úgy látja,  rövid távon továbbra is a nem konvencionális eszközök juthatnak főszerephez, további kamatvágást több okból is elkerülheti a jegybank.

Az elemző szerint az inflációs kilátások korrigálása ellenére nem várható, hogy a jegybank kamatvágással lépjen fel az infláció élénkítésének érdekében.

A kamatmódosítással ugyanis a magyar irányadó kamatszint megközelítené az év végére várhatóan 1 százalékra emelkedő amerikai kamatszintet, ahol az amerikai állampapírok árazása sokkal attraktívabbnak bizonyul a magyarral szemben, miközben a jegybankok egymástól széttartó monetáris politikát folytatnak.

Kivárnak márciusig

Meglátásuk szerint az MNB kivár a márciusi inflációs jelentésig, valamint az EKB szintén márciusi kamatdöntő üléséig. Amennyiben az eurózóna jegybankja további monetáris lazító intézkedéseket jelent be, valamint az olaj árában nem következik be jelentős visszapattanás, úgy az MNB számára is nagyobb tér nyílik a nem konvencionális eszközökkel történő lazításra.

A harmadik ok, amiért a kamatpályával kapcsolatban nem várnak változást, a márciusi hitelminősítői kör. Azonban ha a hitelminősítők befektetésre ajánlott kategóriába emelnék Magyarországot és ezzel párhuzamosan a lengyel jegybank is 1 százalékra csökkentené irányadó kamatszintjét, a helyzetet újra kellene értékelnie a Monetáris Tanácsnak - jegyezte meg Kiss Mónika kommentárjában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG