1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Távhívásos megbeszélést tartanak délután az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a spanyol gazdasági helyzetről - közölték brüsszeli források. Várakozások szerint az értekezleten a spanyol kormány nemzetközi támogatást kér bankágazatának feltőkésítéséhez. Ugyanakkor a madridi gazdasági minisztérium szóvivője azt közölte az AFP hírügynökséggel, hogy a spanyol álláspontban nincs változás, jelenleg nem aktuális a segítségkérés.

Diplomáciai források szerint a találkozón összegről nem döntenek, csupán a spanyol kérelmet rögzítik, illetve az euróövezet többi országának készségét a segítségre. Értesülések szerint a miniszterek azt is értésre adják majd: a bankok számára is feltételeket szabnak ahhoz, hogy további állami támogatásban részesüljenek. A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint Spanyolországnak legalább 40 milliárd eurót kell bankjainak feltőkésítésére áldoznia, hogy az ágazat szembe tudjon nézni a gazdasági válság tovagyűrűző kihívásaival.

Görögország, Írország és Portugália után Spanyolország lehet a 17 országból álló euróövezet negyedik állama, amely nemzetközi segítségre szorul. A lépés tovább nehezítheti az euróövezet egészének a helyzetét. A Moody's nemzetközi hitelminősítő máris jelezte, hogy a görög és a spanyol helyzet miatt más országok besorolásának a csökkentése is szóba kerülhet, beleértve a maximális besorolással rendelkezőket, köztük Németországot is. Amennyiben Görögország elhagyja az euróövezetet, a zóna minden országát szinte automatikusan lejjebb sorolhatják - adta értésre a Moody's.

Jean Claude Juncker Fotó: europa.eu

Közben a spanyol bankválság gyors megoldását sürgette az euróövezeti tagállamok pénzügyminisztereiből álló Eurócsoport elnöke. A Deutschlandfunk rádióállomásnak adott, nyilatkozatában Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök és költségvetési miniszter hangsúlyozta, hogy a megoldásnak mielőbb meg kell születnie. Juncker ugyanakkor a spanyol kormány konszolidációs erőfeszítéseire utalva annak a véleménynek adott hangot, hogy a spanyolországi és a görögországi helyzet nem hasonlítható össze egymással.

Az egyik legtekintélyesebb európai uniós politikus szerint míg Spanyolország bankproblémával küszködik, Görögország ennél jóval szélesebb problémával néz szembe. "Talán túl gyors tempót diktáltunk Görögországban" - ismerte el az Eurócsoport elnöke, aki szerint hiteles növekedési perspektívákra van szükség. Juncker nem zárkózott el az elől, hogy átgondolják a Görögországgal kapcsolatos megoldási módozatokat, hozzátette ugyanakkor, hogy Athénnak mindenképpen az Euróövezetben kell maradnia.

A luxemburgi miniszterelnök határozottan állást foglalt a német kancellár, Angela Merkel által erősen szorgalmazott pénzügyi tranzakciós adó bevezetése mellett. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a pénzügyi szektor vegyen részt a válság következményeinek elhárításában. Juncker szerint ugyanakkor a pénzügyi tranzakciós adót a lehető legszélesebb alapokon kell bevezetni. Nem engedhető meg, hogy egyes pénzügyi központok - mint például London - mások terhére hasznot húzzanak egy ilyen adó bevezetéséből - fűzte hozzá.

Juncker - akinek mandátuma az Eurócsoport élén július közepén jár le - meggyőződését fejezte ki, hogy az utódlás kérdése heteken belül rendeződik. Megerősítette: abból indul ki, hogy sikerül utódot találni, és senki nem szegül szembe azzal a szándékával, hogy átadja hivatalát. A legesélyesebbnek tartott jelölt a posztra Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, jelöltsége azonban sokak által vitatott. Jean-Claude Juncker 2005 óta irányítja a pénzügyminiszteri csoport munkáját. Legutóbb 2010-ben erősítették meg posztján. A luxemburgi politikus korábban azt közölte, hogy nem vállal újabb mandátumot.

Az Euróövezeti tagállamok egymással szembeni nagyobb felelősségvállalását sürgette a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója. Christine Lagarde egy szombati német lapnak adott interjúban annak a nézetnek adott hangot, hogy az eddiginél erőteljesebb közös felelősségvállalás nélkül az euróövezet nem működhet. A vezérigazgató szerint a kockázatok pénzügyi megosztásának több módja lehet. Ezek között említette az eurókötvényt, illetve ennek rövid lejáratú válfaját, valamint a konkrét beruházási célokra kibocsátandó úgynevezett projektkötvényt. Christine Lagarde cáfolta azt a feltételezést, amely szerint az újabb recessziótól való félelem a valutaunió "végjátékához" vezetne. Elismerte, hogy vannak feszültségek a pénzpiacokon, a fellendüléssel kapcsolatban jelentősek a kockázatok, "végjátékról" azonban nincs szó - jelentette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG