1p
Orbán Viktor a Facebook-on keresztül üzent, a magyar fél ismeri a Valutaalap hitelkeret-megállapodással kapcsolatos feltételeit, és azt ebben a formában nem tudja elfogadni. A helyzet egyáltalán nem egyértelmű, a miniszterelnök ugyanis úgy beszélt egy reggel megjelent sajtóhírről, mint kész tényről, miközben nap közben felröppent az a hír is, hogy a kormányfő "csak" a legrosszabb esetet vázolta fel az IMF lehetséges feltételei kapcsán a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén.

Nyugdíjcsökkentés, korhatár-emelés, ingatlanadó, szja-emelés - többek között ilyen feltételeket sorolt fel a Magyar Nemzet mai száma, az újság szerint ezeket kérheti a hitelkeret-megállapodásért cserébe a Valutaalap.

Ha úgy tetszik, tudnak róla

Mélybe lökte a forintot
A kormányfő videóüzenete megindította a forint árfolyamát, mely hirtelen gyengülni kezdett a közös európai valutával szemben. Részletek >>>

A kormányfő a Facebook-oldalára kihelyezett videóüzenetében nem fogalmazott egyértelműen, mint mondta "ha úgy tetszik, van már tudásunk arról, hogy mit várnak tőlünk" - ebből azonban nem derül ki, hogy a Valutaalap hivatalosan közölte-e a magyar kormánnyal, mik a feltételei. "A lista hosszú, a sajtóban olvasható" - mondta a kormányfő, aki kijelentette, "ezen az áron így nem kell" Magyarországnak a megállapodás. Ebben egyetértett a Sárváron ülésező Fidesz-KDNP frakció, és maga a miniszterelnök is így gondolja. A jelen lévő frakciók arra hatalmazták fel a kormányt, hogy dolgozzon ki alternatív tárgyalási javaslatot.

Nem tudtak válaszolni
A miniszterelnök sajtófőnöke nem tudott arra a kérdésünkre válaszolni, hogy a kormány kapott-e hivatalos értesítést a Valutaalaptól a hitelkeret-megállapodás feltételeit illetően. Havasi Bertalan mindössze annyit mondott, a "tárgyalások folyamatban vannak", illetve javasolta, hogy az ügyben az Európai Bizottságot és a Valutaalapot keressük meg. Az Európai Bizottság a kormányfő kijelentéseit nem kívánja kommentálni, az IMF egyelőre nem reagált Orbán szavaira.

Az IMF és az Európai Bizottság július 17-én érkezett Budapestre, két hétig tartózkodtak itt, 50-60 tárgyaláson vettek részt. A látogatás alapvető célja - mint ilyenkor mindig - az információcsere volt, az IMF például kíváncsi volt, milyen makropályával számol a kormányzat; de konkrét, a hitelmegállapodást érintő kérdésekről akkor nem esett szó. A IMF/EU képviselői szeptemberben érkeznek újra Budapestre, amikor is már a konkrétumokról is szó esik.

Tudomásunk szerint a magyar kormány egyelőre nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy milyen feltételek mellett hajlandó az IMF megállapodást kötni Magyarországgal (erről lásd keretes írásunkat).

A Privátbankárnak nyilatkozó elemzők szerint a Valutaalap nem szokott ilyen részletes és konkrét intézkedéseket kérni azoktól az országoktól, akiknek hitelt vagy hitelkeretet nyújt. Az pedig eddig sem volt titok, hogy a nemzetközi szervezetek elvárják, hogy a költségvetés egyensúlya középtávon fenntartható legyen.

Nekünk kínált kölcsön - hogy is van ez?

A miniszterelnök videóüzenetében több pontatlanság is van. Mint Orbán Viktor rövid beszéde elején fogalmaz, a frakció megtárgyalta "az IMF és az Európai Unió Magyarországnak felkínált kölcsönének feltételeit" - csakhogy a Valutaalaphoz éppen hogy Magyarország fordult segítségért, nem a Valutaalap kínált nekünk pénzügyi segítséget. Az sem biztos, hogy kölcsönről lesz szó, valószínűbb, hogy hitelkeretet kapunk a 2008-as csomaghoz hasonlóan (később erre Orbán mint "pénzügyi garancia" utal). A hitelkeret-megállapodás lényege, hogy Magyarország dönti el, mennyi forrást használ fel a teljes keretből kedvezményes kamatozás mellett. Egyelőre azt sem tudni, mekkora hitelkeretet kaphat Magyarország.

Amit eddig lehet tudni

Azt azonban már lehetett tudni, hogy a sebtiben összedobott 2013-as költségvetésben felbukkanó tranzakciós illeték, melyet kiterjesztettek az MNB-re is, szúrja az IMF és az Európai Bizottság szemét is - első sorban a jegybanki függetlenség miatt. A nemzetközi partnereket az is érdekli, miből kívánja finanszírozni a kormány a 300 milliárdos munkahelyvédelmi akciótervet, az ugyanis boríthatja a jövő évi költségvetést. Egészen biztos, hogy a jövő évi növekedés kapcsán sem lesz egyelőre egyetértés a felek között, a kormány 1,6%-os bővüléssel számol ugyanis, miközben a legoptimistább becslések is már csak 0,8%-os növekedéssel számolnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Reménytelen helyzetben van a magyar gazdaság: itt a friss adat
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
Pesszimisták a beszerzési menedzserek, a GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
Makro / Külgazdaság Hátborzongató tendencia figyelhető meg a Parkinson-kórnál
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 12:03
Egyre több fiatalabb, aktív korú él ezzel a szörnyű betegséggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG