3p
Trump egy katonai múlttal rendelkező radikális jobboldalit nevezett ki főstratégájának. Bannon színre lépésével Trump intézményes hidat létesít a pártvezetés és a kőkonzervatív szavazói bázis között. Bannon és stábja azonnal megkezdte az európai hídfőállások kiépítését. Tíz hét múlva iktatják be Donald Trump-ot az USA 45. elnökének.

Azaz eddig az időpontig a kormányzati apparátus felső szintjeit át kell adni, személycseréket kell végrehajtani, vagy újakat kell fölállítani a Fehér Házban, a Pentagonban, a Külügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szolgálatok és sok más hatóság élén. Nem véletlenül övezi most pattanásig feszült figyelem az új arcok megjelenését.

Az új mérvadó

Nem véletlenül kapták fel tehát sokan a fejüket Trump azon bejelentésére, hogy a konzervatív oldalt is megosztó Steve Bannon eddigi kampányfőnök lesz a Fehér Ház főstratégája. Bannon dolgozott korábban a Goldman Sachsnál mint befektetési bankár, társalapítója egy intézetnek, amely a kormányzati korrupciót szeretné felszámolni, valamint ő volt a vezérigazgatója a Breitbart News nevű konzervatív, általa az új amerikai szélsőjobboldalt megtestesítő ’alt-right’-hoz sorolt hírportálnak is.

Káncz Csaba

Rádióműsoraiban a republikánus pártelit ostorozása mellett különböző összeesküvés-elméletekről is rendszeresen beszélgettek. Bannon kinevezésével Trump intézményes hidat épített ki a pártvezetés és a kőkonzervatív szavazói bázis között. Harry Reid, a demokraták leköszönő szenátusi vezetője szerint Bannon kinevezése jelzi, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdetők a legmagasabban lesznek képviselve a kormányzatban.

Az Atlantic beszámolója szerint Bannon egyébként két éve még vehemensen támadta Obama elnököt a külpolitikája miatt.

Szerinte ugyanis Obama nem lépett föl elég agresszívan Moszkva ellen, hogy megállítsa Putyin Ukrajna-ellenes agresszióját. Bannon nem egy átlagos forrófejű alak, korábban a haditengerészetnél szolgált és posztgraduális fokozatot szerzett nemzetbiztonsági tanulmányokból a Georgetown Egyetemen.

A haditengerészettől az európai bázisokig

Eközben az EU külügyminiszterei tegnap kétségbeesetten mérlegelték, hogy milyen lépések szükségesek a populizmus további térnyerésének megakadályozására Európában. Különösen a jövő márciusi franciaországi elnökválasztást övezi egyre nagyobb figyelem és aggodalom. Ebben a feszült politikai helyzetben jelentette a radikális jobboldali német nyelvű portál, miszerint a brit Nigel Farage Trumpnál tett new yorki látogatása után már Maréchal Le Penen – vagyis Marine Le Pen pártelnök unokahúgán - keresztül a francia Nemzeti Fronttal is felvette kapcsolatát a megválasztott amerikai elnök stábja.

Sőt, a legfrissebb híradások szerint Bannon és a Breitbart most jó kinézetű európai populista jobboldaliakat keres, hogy kiépítse Trump itteni médiabirodalmát. A beszámoló szerint a franciaországi hídfőállás kiépítésére Bannon a fent említett 26 éves Maréchal Le Pent nézte ki. A Breitbartnak jelenleg Londonban és Jeruzsálemben vannak irodái és a Trump által biztosított hátszéllel szinte bizonyosan párizsi és berlini irodák felépítése következhet.

Ha Hollandia is célországgá válna, Geert Wilders tárt karokkal várná az irodát. A jelenleg a holland népszerűségi listákat vezető PVV párt vezére az RT orosz hírtelevíziónak kifejtette: „A politika már soha sem lesz ugyanolyan. Európai honfitársaimnak üzenem, nézzetek Amerikára, hogy mit csinál Amerika és azt mi is meg tudjuk csinálni!

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG