3p
Nem csak a szíriai menekültek befogadását függesztette fel az Egyesült Államok elnöke. A reptereken mostantól sokkal szigorúbb lesz az ellenőrzés, és minden állam maga dönthet arról, hogy befogadják-e a menekülteket. Hatalmas fejlesztésen esik át a hadsereg is.

Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. A 120 nap letelte után elsőbbséget élvez majd a vallásuk miatt üldözött kisebbségek befogadása ezekből az országokból. Trump pénteken a CBN News keresztény televíziónak adott interjúban kifejtette, hogy a Közel-Keletről menekülő keresztények élveznek majd előnyt.

Nehéz lesz bejutni

Az elnöki rendelet értelmében általában is megszigorítják a beutazásokat: az Egyesült Államokba belépő valamennyi utast szigorú vizsgálatnak vetik alá, felgyorsítják a be- és kilépők biometrikus ellenőrzését, továbbá a szövetségi államok megkapják a jogot, hogy a későbbiekben maguk döntsenek arról, akarnak-e majd befogadni menekülteket, s ha igen, akkor hol telepítik le őket.

A rendeletet az elnök a Pentagonban (a védelmi minisztériumban) írta alá, miután ünnepélyes keretek között beiktatta tisztségébe James Mattis védelmi minisztert. "Új ellenőrző intézkedéseket vezetek be, hogy távol tartsam a radikális iszlamista terroristákat az Egyesült Államoktól. Nem akarjuk őket itt" - fogalmazott Mattis beiktatási ünnepségén az elnök, s hozzátette, hogy "csakis azokat engedjük be országunkba, akik támogatják az országot és mélységesen szeretik népét". A minisztérium munkatársai előtt mondott rövid beszédében Trump azt hangsúlyozta: "bizonyosak akarunk lenni abban, hogy nem engedjük be országunkba ugyanazokat a fenyegetéseket, amelyek ellen katonáink harcolnak külföldön". Majd utalva a másfél évtizeddel ezelőtti egyesült államokbeli terrormerényletekre leszögezte: "soha nem feledjük el 2001. szeptember 11. leckéjét".

Innen senkit

A rendelet aláírása után a Fehér Ház nyilvánosságra hozta, hogy az ideiglenes beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Kivételt képeznek az ezen országokból diplomata útlevéllel vagy hivatalos útra érkezők, s azok, akik nemzetközi intézmények munkatársai.

A rendelet szíriai menekültek beutazását - akik közül az Egyesült Államok 2011 óta 18 ezret fogadott be - meghatározatlan ideig megtiltja. A Trump-kormányzat csökkenti az összes - tehát a világ minden tájáról érkező - bevándorlóra vonatkozó kvótát is, s az idei évben az Obama-adminisztráció által előirányzott 110 ezer bevándorló helyett csak 50 ezren kapnak letelepedési engedélyt.

Trump aláírt egy másik elnöki rendeletet is, amely a hadsereg "újjáépítését", azaz nagyarányú fejlesztését irányozza elő: létszámnövelést, új hadihajók építését, a nukleáris arzenál modernizálását. Ez "az Egyesült Államok fegyveres erejének nagy újjáépítése" - fogalmazott Trump a védelmi minisztériumban. Majd leszögezte: "katonai erőnket senki nem kérdőjelezi majd meg, mint ahogyan a béke iránti elhivatottságunkat sem". A haderő fejlesztésének finanszírozását még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és J. D. Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG